Egyre inkább elege van a Nyugatnak Orbán kétlaki játékából

Orbán a nyugati sajtó szerint már kíméletlenül hosszú idő óta lebegteti Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ezzel pedig akadályozza a katonai szövetséget, erről írt az amerikai Politico, a német Süddeutsche Zeitung és a finn közszolgálati YLE is szerdán.

2023. március 1., 14:48

Szerző:

Orbán Viktor magyar miniszterelnök továbbra is „Európa bajkeverője”, mivel egy év után is csak további akadályokat gördít a finn és svéd NATO-csatlakozás elé, most éppen a Fidesz frakción belül merültek fel újabb kívánalmak a csatlakozás ratifikálásáért cserébe. Erről írt kedden a Politico brüsszeli kiadása. A magyar Országgyűlés NATO-vitája elé írt összefoglaló megemlíti, Orbán Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel összejátszva EU-ne belüli számlák rendezésére használja a ratifikációs vitát a két skandináv országgal szemben.

Magyarországon is felmerült ugyanis, hogy mind a svéd, mind pedig a finn kormányok számos alkalommal kritizálták Magyarország és Törökország emberi jogsértéseit és demokratikus jogállami normák megszegését. Ugyanakkor felidézik, a Fidesz képviselői leszögezték, nem lehetnek sem a svédek, sem a finnek a katonai szövetség tagjai, ha „hazugságokat terjesztenek Magyarországról”. A lap szerint a magyar kormány a vita elhúzásával azt szeretné elérni, hogy az EU-ban a pénzek visszatartásával járó jogállamisági eljárást, amelyben a finnek és svédek is vezető szerepet játszottak, a NATO-tagságért cserébe lazítsák fel velük szemben.

Hasonló szellemben számolt be a vitáról a müncheni Süddeutsche Zeitung is. A lap bécsi tudósítója, Kathrin Kahlweit cikkében arról írt, Orbán a finn és svéd csatlakozás ügyét is felhasználja arra, hogy Oroszország és a nyugati tömb közötti hintapolitikáját megerősítse. Amíg ugyanis kormánya nem járul hozzá a NATO-bővítéshez, vagy különböző trükkökkel elhúzza azt, addig több figyelem irányul Orbán Viktorra is nemzetközi téren, és több helyen tudja előadni „békepárti üzenetét is”.

A lap riportja amúgy úgy értékeli, eddig nagyon kevés szolidaritást mutatott Magyarország a megtámadott Ukrajna irányában, és más kelet-európai országokhoz képest. Kiemelték azt is, felettébb különös, hogy az Orbánnak mindig engedelmeskedő Fidesz-frakció most éppen a NATO-bővítés ügyében látszik engedetlenkedni és nem szavazógépként viselkedni.

Értelemszerűen részleteiben számolt be a mai országgyűlési vita előtti helyzetről a finn közszolgálati televízió, az YLE is. A tévé tudósítója szerint, noha a kormány tagjai és Novák Katalin köztársasági elnök is támogatták szóban a finnek NATO-csatlakozását, azért a parlamenti vitában jelzett Fidesz fenntartások is azt jelzik, továbbra is váratná Orbán Helsinkit és Stockholmot is a NATO-kapujában, gyors áttörés pedig nem  várható.

A stúdióbeszélgetés vendégei ugyancsak úgy vélték, Orbán Viktor önös politikai célokból hátráltatja a nyugati szövetség Moszkvával szembeni, egységes fellépését.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor a brüsszeli NATO-csúcson, 2022. júniusában. Fotó: Gabriel Bouys  / AFP)