A kormányfő szerint tragikus emberi tévedés okozta a görögországi vonatbalesetet

Tragikus emberi hiba okozta a 38 emberéletet követelő kedd esti vonatbalesetet,  jelentette ki szerdán Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő.

2023. március 1., 20:42

Szerző:

„Minden arra utal, hogy a katasztrófát sajnálatos módon egy tragikus emberi tévedés okozta” – mondta a kormányfő, aki példa nélkülinek nevezte az ütközést, és teljes körű, független vizsgálatot ígért.

 Az Athénból az ország északi részébe, Szalonikibe tartó személyvonat és egy Szalonikiből indult tehervonat ütközött össze frontálisan az ország középső részén fekvő Lárisza előtt, a balesetben a legfrissebb adatok szerint 38-an haltak meg. Az ütközés hatására több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult. A kormányszóvivő szerint a mentésben szerdán mintegy ötszáz ember vett részt.

A görög tűzoltóság közölte, hogy szerda este 57 sérültet kórházban ápoltak, hatot közülük az intenzív osztályon. Tizenötnél több sérültet ellátás után hazaengedtek a kórházból.  A hatóságok őrizetbe vették a láriszai állomásfőnököt, aki ellen egy igazságügyi illetékes szerint „nem szándékos emberölés és testi sértés okozása miatt” indult eljárás. Az 59 éves ember tagadta felelősségét, szerinte valamilyen műszaki probléma okozta a tragédiát – közölték.
 

Az áldozatok többsége fiatal – mondta Kiriákosz Micotákisz. A hosszú hétvége után - hétfő munkaszüneti nap volt Görögországban - sok egyetemista tért vissza Szalonikibe. A miniszterelnök elmondta, hogy a tömegbaleset helyszínén és a láriszai kórházban tett látogatása során találkozott az áldozatok hozzátartozóival, akik azt kérdezték tőle: miért?. "Tisztességes válasszal tartozunk nekik" - mondta a kormányfő a televízió által felvett rövid beszédében.
 

A balesetben nyolc vasúti dolgozó halt meg, közöttük a személy- és a tehervonat két-két mozdonyvezetője – közölte Jannisz Nicász, a Görög Vasúti Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

(Fotó: COSTAS BALTAS / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)