Ismét diáklányokat mérgeztek meg Iránban

Ismét megmérgeztek gázzal száznál is több diáklányt iráni iskolákban szerdán a helyi média szerint.

2023. március 1., 18:04

Szerző:

November óta számos hasonló eset történt, hatalmas felháborodást váltva ki az ázsiai országban. Az észak-iráni Ardabil hét lányiskolájának diákjai lettek rosszul gáztól szerdán a reggeli órákban, 108 lányt szállítottak kórházba – közölte a kórház illetékes osztályának vezetője a Tasnim hírügynökséggel.

A légzési nehézségtől és hányingertől szenvedő diáklányok állapota javulóban van – tette hozzá. Iráni lapok szerint legalább három teheráni oktatási intézményben történtek újabb mérgezések. A Fars hírügynökség szülőkre hivatkozó jelentése alapján a főváros nyugati részében fekvő Tehranszár negyed egyik gimnáziumában valamilyen spray mérgezte meg a tanulókat.

Zahra Seiki, az iráni parlament egészségügyi bizottságának szóvivője szerdán közölt becslése szerint az első, november végi esetek óta csaknem nyolcszáz diáklányt mérgeztek meg a légutakat támadó szerrel Komban, a síiták szent városában és másik négyszázat a nyugat-iráni Borudzserdben.

Az egészségügyi minisztérium által közzétett toxikológiai vizsgálati eredmények szerint a Komban használt mérgező anyag egyik összetevője az iparban és a műtrágyagyártásban ismert N2 nitrogén gáz volt. Ebrahim Raíszi iráni elnök szerdán utasította Ahmad Vahídi belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban vizsgálják ki az ügyet, és tájékoztassák a nagyközönséget a vizsgálatról a családok aggodalmának eloszlatása érdekében - olvasható az elnöki hivatal honlapján.

Vahídi szerdán újságírókkal közölte, hogy folyik a nyomozás, de eddig még senkit sem vettek őrizetbe. Az egészségügyi minisztérium vasárnap azzal magyarázta a történteket, hogy egyesek így akarnak minden iskolát, elsősorban a lányiskolákat bezáratni. Iránban az oktatás mindenki számára kötelező, az egyetemi hallgatók között a lányok vannak többségben.

(Fotó: MORTEZA NIKOUBAZL / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP)