Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
Közeledik a nyár, ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan ezt a nagyvárost is ellepik a turisták, azonban idén már jóval több adót kell majd a nyaralóknak fizetniük, mint korábban.
2023. március 22., 18:04
Emelkedtek a termelői árak az orosz gazdaságban februárban, ezzel tíz hónap árcsökkenése szakadt meg.
2023. március 22., 17:23
A 74 éves argentin Luis Caffarelli nyerte el idén a matematikai kiválóságot jutalmazó Abel-díjat a parciális differenciálegyenletekkel kapcsolatos munkásságáért.
2023. március 22., 17:02
Sorra fognak bedőlni a bankok a következő évben Luke Ellis, a Man Group brit alternatív befektetés-kezelő vállalat vezérigazgatójának jóslata szerint.
2023. március 22., 13:09
A folytatódó ukrajnai háború Lengyelországra egyre nagyobb terhet ró, ezért Varsó japán fejlesztési támogatásban részesül – jelentette be szerdán az előző napi kijevi látogatása után a lengyel fővárosban tartózkodó Kisida Fumio japán miniszterelnök.
2023. március 22., 12:43
A brit védelmi minisztérium napi jelentése szerint az ukránok sikeresen ellentámadást indítottak Bahmutban, ahol az oroszok elvesztették lendületüket.
2023. március 22., 11:50
Nyilvánosságra hozta Virginia állami ügyészsége azt a videófelvételt, amelyen az látható, hogy fullad meg egy rablásért gyanúsított beteg az őrizetbe vételekor. A felvételen látható kezén és lábán is megbilincselt 28 éves Irvo Otienót a jelenlévő rendőrök és a kórházi személyzet közül egy ponton már legalább nyolcan, összesen 11 percen át szorították a földhöz.
2023. március 22., 10:39
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) még soha nem adott hitelt háborúban álló országnak.
2023. március 22., 10:15
Észak-Korea több hadászati manőverező robotrepülőgépet bocsátott fel a Keleti-tenger irányában szerdán - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.
2023. március 22., 09:08
Nyolc partra vetődött delfin pusztult el az egyesült államokbeli New Jersey-ben - közölték helyi állatvédelmi tisztségviselők.
2023. március 22., 08:56
Négy újabb katonai bázist építenek az amerikaiak a Fülöp-szigeteken, így növelik a térségben Kína elrettentésére szolgáló jelenlétüket.
2023. március 22., 08:28
A krími légvédelem a dróntámadást elhárította, de a kompokat fel kellett függeszteni.
2023. március 22., 08:18
Őt és zászlóalját is teljesen veszni hagyta az orosz hadvezetés, mondta el egy orosz katona egy elfogott telefonbeszélgetésben.
2023. március 22., 07:30
Védelmi tervet készítettek Kína támadása ellen, arra az esetre, ha az az elnök távollétében történik meg.
2023. március 22., 07:00
A hírt a szír állami SANA hírügynökség és a szíriai hadsereg hozta nyilvánosságra. Izrael korábban többször támadta Aleppó repülőterét.
2023. március 21., 22:04
A Kína által javasolt béketerv alapját képezheti az ukrajnai helyzet megoldásának – jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután kedden a Kremlben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.
2023. március 21., 21:44
„Nem várhatunk védtelenül” a következő hajószerencsétlenségre, megoldást kell találni rá, hogy a menekültek ne kényszerüljenek arra, hogy megpróbáljanak eljutni Európába – szögezte le Giorgia Meloni olasz kormányfő kedden az olasz parlament felsőházában elmondott beszédében.
2023. március 21., 21:12
A holland kormány hamarosan megtiltja köztisztviselőinek, hogy a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazást munkahelyi elektronikus eszközeiken használják, annak érdekében, hogy kiküszöböljék a kémkedés esetleges kockázatát – közölte Alexandra van Huffelen, a holland igazságügyi minisztérium digitalizációért felelős államititkára kedden Hágában.
2023. március 21., 20:59
Az Európai Uniónak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia azáltal, hogy meghallgatja partnereit, fogékony a felhívásokra, és megvitatja, miként fejlesztheti együttműködéseit a közös biztonsági kihívások kezelése érdekében – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülését követően kedden.