Josep Borrell: az EU-nak egy olyan szereplővé kell válnia, ami hozzájárulhat egy jobb világhoz

Az Európai Uniónak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia azáltal, hogy meghallgatja partnereit, fogékony a felhívásokra, és megvitatja, miként fejlesztheti együttműködéseit a közös biztonsági kihívások kezelése érdekében – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülését követően kedden.

2023. március 21., 20:59

Szerző:

Josep Borrell az Európai Parlament épületében tartott ülés záróbeszédében hangsúlyozta: Európának szüksége van partnerekre, mert egyedül nem tud szembenézni a jelen valamennyi kihívásával. Az éghajlatváltozás, a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború, a pénzügyi és gazdasági válság mind partnerségeket igényel – húzta alá.

„Fokoznunk kell a tengeri együttműködést, többet kell tennünk a béke fenntartásáért a szárazföldön, mélyítenünk kell partnerségünket a létfontosságú infrastruktúrák védelme érdekében. Operatív képzéssel kell erősítenünk önmagunkat és partnereinket olyan területeken, mint a hírszerzés, a logisztika vagy a kiber- és hibrid hadviselés. Meg kell tudnunk felelni ezeknek az elvárásoknak” – fogalmazott.

Borrell szerint a partnerségek nem függőséghez vezetnek, „a partnerré válás a feleket erősebbé teszi” – mondta.

Közölte: az Európai Uniónak többet kell tennie annál, mint hogy békét teremt az európaiak között. „Olyan szereplővé kell válnia a világban, amely hozzájárulhat egy jobb világhoz. Ennek elérésére mindazokkal partnerséget keres, akik hozzá akarnak járulni egy békés és virágzó világ megteremtéséhez”

– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

A Schuman Fórumot a jövőben kétévente rendezik meg az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének védnökségével. Célja, hogy megerősítse azokat a partnerségeket, melyek meghatározzák az EU magas szintű biztonsági és védelmi törekvéseit. A fórum része az EU szélesebb körű kötelezettségvállalásának, hogy a nemzetközi és regionális szereplőkkel és kétoldalú partnerekkel világszerte fennálló kapcsolatok összetartóbb és átfogóbb hálózatát hozza létre. Megkönnyíti a nemzetközi biztonságról és védelemről folytatott párbeszédet és stratégiai gondolkodást az EU és tagállamai, valamint a partnerei között, valamint megvizsgálja a folyamatban lévő geopolitikai helyzeteket és irányzatokat, kérdéseket és kezdeményezéseket.

A fórum politikusokat, döntéshozókat, az uniós tagállamok és partnerországok katonai vezetőit, valamint azon nemzetközi és regionális szervezetek képviselőit tömöríti, amelyekkel az EU együttműködik a biztonság és a védelem terén.

(Kiemelt képünk: Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyitóbeszédet mond a Schuman biztonsági és védelmi partnerségi fórumon Brüsszelben, Belgiumban 2023. március 21-én.
Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)