Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2023. március 20., 20:43
A befektetés az Egyesült Arab Emírségekből érkezik Romániába.
2023. március 20., 19:43
Megtámadta a kapust, a szurkoló ezért hatvanéves koráig nem mehet a meccsekre.
2023. március 20., 19:29
A nyugdíjkorhatár szavazás nélküli áterőszakolása ellenére megnyerte a bizalmatlansági szavazást Emmanuel Macron kormánya hétfőn este.
2023. március 20., 19:19
Olivier Dubois újságíró 2021 óta volt a rablók foglya Maliban.
2023. március 20., 18:54
Az Európai Védelmi Szövetség így könnyítene az orosz hadsereg ellen küzdő ukránok lőszerhiányán.
2023. március 20., 18:35
Az IPCC, azaz a Klímaváltozást Vizsagáló Kormányközi Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozta hatrészes jelentése záró részét, amelyben leszögezi, drasztikus akció nélkül a súlyos klímakatasztrófa már elkerülhetetlen, ez pedig az utolsó érdemi figyelmeztetésük.
2023. március 20., 17:29
Oroszország ingyenesen fog gabonát szállítani a rászoruló országoknak, ha megszűnne a fekete-tengeri élelmiszermegállapodás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn az Oroszország-Afrika a többpólusú világban című moszkvai nemzetközi parlamenti konferencián.
2023. március 20., 16:37
Az ukrán parlament hétfői ülésén menesztette posztjáról Szerhij Skarlet oktatási minisztert, valamint Pavlo Rjabikint, a stratégiai iparágakért és Mihajlo Fedorovot, a digitális átalakulásért felelős minisztert – jelentették be parlamentben.
2023. március 20., 16:21
A jobboldali lengyel kormányfő szerint veszélyesebb a helyzet ma, mint a Szovjetunió összeomlásakor volt.
2023. március 20., 15:51
Háromnapos állami látogatásra Oroszországba érkezett hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök.
2023. március 20., 15:33
Bill Gates támogatja a Globális Egészségügyi Vészhelyzeti Hadtestet – derül ki a multimilliárdosnak a New York Timesban megjelent leveléből.
2023. március 20., 14:18
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben kiadott elfogatóparancs akkor is hatályban marad, ha véget ér az ukrajnai háború – mondta el Karim Khan az ICC főügyésze egy hétfői interjúban.
2023. március 20., 14:04
Tavaly mintegy 43 ezer ember halálát okozhatta a szárazság Szomáliában, és az áldozatok fele feltehetően gyerek volt – derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) által hétfőn közzétett jelentésből.
2023. március 20., 13:16
Megrázta az európai bankokat a becsődölt Credit Suisse felvásárlása.
2023. március 20., 12:09
Az indonéz sziget változtatni szeretne vízumpolitikáján, amiból kivenné az orosz és ukrán állampolgárokat, ugyanis egyre több velük a baj.
2023. március 20., 12:04
Háromnapos állami látogatásra Oroszországba érkezett hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök.
2023. március 20., 12:04
Ukrajna csak egy alkalommal próbálkozhat nagy ellentámadással az orosz erőkkel szemben, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a nyugati támogatás jelenlegi szintjét – jelentette ki Petr Pavel cseh elnök a Rzeczpospolita lengyel napilapban hétfőn megjelent interjúban.
2023. március 20., 11:43
A hét végén rendezett észak-koreai katonai műveletekkel, köztük a rakétakilövéssel a hadsereg egy esetleges háborúra adott válaszlépéseit szimulálták, a gyakorlatokat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is megtekintette – jelentette hétfőn a KCNA észak-koreai állami hírügynökség egy nappal azt követően, hogy a kommunista állam újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel a Keleti-tenger irányában.