Hamarosan újabb nagybankok dőlhetnek be

Sorra fognak bedőlni a bankok a következő évben Luke Ellis, a Man Group brit alternatív befektetés-kezelő vállalat vezérigazgatójának jóslata szerint. 

2023. március 22., 17:02

Szerző:

Több bank fog csődbe menni a következő két évben a Luke Ellis, a Man Group brit alternatív befektetés-kezelő vállalat vezérigazgatója szerint, aki a Bloomberg londoni konferenciáján szólalt fel – írja a Reuters nyomán a Forbes.

A Silicon Valley Bank összeomlása által kiváltott banki zavar még nem ért véget – emlékeztet lap, hozzátéve, hogy a piaci káosz miatt a hétvégén a Credit Suisse-t a svájci rivális UBS mentette meg, ami némi nyugalmat hozott el a piacok számára.

„Több olyan bankunk lesz, ami 12-24 hónapon belül már nem fog létezni”

– mondta Ellis, hozzátéve, hogy szerinte az Egyesült Államokban a kisebb és regionális bankok, Nagy-Britanniában pedig a challenger bankok lehetnek veszélyben.

Ellis szerint a közösségi média térnyerése felgyorsította a bankokkal kapcsolatos aggodalmak gyors terjedését. „A dolgok sokkal gyorsabban történnek. Akár válságról, akár jó hírről van szó” – mondta.

Az elmúlt napokban számos fedezeti alap keresett pénzt a bankszektor volatilitásából a bankok elleni fogadásokkal.

Ellis véleményével némileg ellentétesen a brit pénzügyi rendszer egészségét és stabilitását felügyelő Bank of England szóvivője néhány napja azt nyilatkozta, „a brit bankrendszer jól tőkésített és finanszírozott, és továbbra is biztonságos és stabil”.

A konferencián felszólalt Seema Shah, a Principal Asset Management globális stratégája is, aki azt mondta, a politikai döntéshozók eleget tettek azért, hogy ezeket az „egyedi” problémákat elkerítsék a többitől.

(Kiemelt képünk: Egy ügyfél (l.) a Silicon Valley Bank bezárásáról szóló értesítést olvassa a bank székhelyén, a kaliforniai Santa Clarában, 2023. március 10-én. Az amerikai hatóságok lecsaptak és lefoglalták az SVB vagyonát, amely az 1980-as évek óta az amerikai startupok egyik legfontosabb hitelezője volt, miután a betétáradat miatt a közepes méretű bank már nem tudott egyedül talpon maradni. NOAH BERGER / AFP)