Az amerikai vámok miatt hamarosan megváltozhatnak a Temu és a Shein árai. Az Európai Unió is lépett.
Az Egyesült Államok után Izrael is komoly lépésre szánta el magát.
Donald Trump napokkal ezelőtt jelentette be, hogy vámokat vet ki Kínára, Kanadára, Mexikóra, ami a Temu piacára is hatással lehet.
Donald Trump újabb részletet árult el arra vonatkozóan, mit tervez a Gázai övezettel.
Kedden iskolai lövöldözés volt egy svédországi oktatási intézményben. A lövöldöző legkevesebb 11 ember életét vette el, mielőtt magával is végzett. Az összes iskolát bezárták a környéken.
2023. augusztus 24., 18:44
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök felköszöntötte az ukránokat csütörtökön államuk függetlenségének 32. évfordulója alkalmából, és azt mondta: Minszk készen áll „mindent és még többet” megtenni, hogy véget vessen a „konfrontációnak”.
2023. augusztus 24., 18:38
Tíz holttestet találtak a Wagner vezérkarát szállító repülőgép lezuhanásának helyszínén, de Prigozsint nem sikerült közöttük azonosítani.
2023. augusztus 24., 18:31
Emmanuel Macron „a bevándorlás jelentős csökkentése” mellett emelt szót egy csütörtökön megjelent lapinterjúban. A francia elnök azt is jelezte, hogy kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új bevándorlási törvényjavaslatot, amelynek elfogadását az elmúlt évben többször is elhalasztotta.
2023. augusztus 24., 18:24
Az orosz-ukrán háború kitörése óta 150 ezer orosz állampolgár vándorolt be Szerbiába.
2023. augusztus 24., 18:09
Ukrajnának semmi köze Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport alapítójának oroszországi halálához – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Kijevben újságíróknak.
2023. augusztus 24., 17:49
Nagyhatótávolságú, tengeri és szárazföldi indítású precíziós fegyverekkel mért csoportos rakétacsapást az ukrán fegyveres erők döntéshozó központjára az orosz hadsereg az éjszaka folyamán – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.
2023. augusztus 24., 17:33
A bejelentés egyelőre nem hivatalos.
2023. augusztus 24., 17:08
Életét vesztette két nő, akik a kutyájukat akarták kimenteni egy magashegyi patakból Észak-Olaszországban, a svájci határhoz közeli Sondrio megyében, a Fellaria-gleccsernél, 2500 méteres magasságban.
2023. augusztus 24., 14:38
A júniust megelőző 12 hónapban 19 százalékkal nőtt menedékkérők aránya – jelentette be a brit belügyminisztérium csütörtökön.
2023. augusztus 24., 13:53
A legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő BRICS csoport johannesburgi csúcstalálkozóján hat új országot hívtak meg a szervezetbe – jelentette be az esemény házigazdája, Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök csütörtökön.
2023. augusztus 24., 13:49
Egy rövid videófelvétel bizonyíthatja, hogy ukrán katonák kék-sárga zászlót helyeztek el a Krím-félszigeten.
2023. augusztus 24., 13:10
Egy ideje keringenek olyan pletykák, miszerint Vlagyimir Putyin halálos beteg, ezért nyilvános beszédeihez dublőröket alkalmaz.
2023. augusztus 24., 10:42
A szerdai légikatasztrófa hírét nyilvánosságra hozta az orosz média, de a zsoldosvezér halálát nem erősítette meg egyik híradás sem, ahogy a Kreml sem.
2023. augusztus 24., 09:24
Szemtanúk több robbanásról számoltak be, a repülési adatok hirtelen zuhanásról tanúskodnak. Valóban lelőtték a Prigozsint és a Wagner-vezérkart szállító gépet?
2023. augusztus 24., 08:56
Az ukrán hírszerzés információi szerint a Wagner zsoldosai megpróbálják elhagyni Belaruszt.
2023. augusztus 24., 08:35
Joe Biden amerikai elnök közölte, nem lepik meg azok a jelentések, amelyek szerint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldos magánhadsereg alapítója is rajta volt azon a magánrepülőgépen, amely szerdán lezuhant az oroszországi Tver megyében.
2023. augusztus 23., 20:44
A három fős személyzet mellett heten utaztak az eddig tisztázatlan körülmények között lezuhant magánrepülőn, köztük Jevgenyij Prigozsin és Dmitrij Utykin.
2023. augusztus 23., 19:59
A BRICS-országok, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika elfogadtak egy dokumentumot, amely irányvonalakat és alapelveket fogalmaz meg a csoport bővítése érdekében – mondta el Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter szerdán.