2013. július 29., 08:44

Éppen a közepén járunk a nagy nyári népvándorlásnak – vagyis még nem késő előrejelzést készíteni a várható szezonról és a tendenciákról. Különösen érdemes ezt osztrák vonatkozásban megtenni – hiszen a szomszéd országból nem csak a nyári kánikulában érkeznek a vendégek: őket az ősz és a kulturális kínálat is igencsak vonzza. Különösen, amióta ismereteiket önkéntes nagykövetek, az Ausztriában élő magyarok is bővítik az RWRU mozgalom keretében.

2013. július 29., 08:07

Az előjáték megvolt, kezdődhet az igazi fesztivál Salzburgban. A nagy hagyományú kulturális seregszemle újfent elfogyasztott egy intendánst. Nem is akárhogyan: Alexander Pereira nem töltheti ki a szerződésben 2016-ig rögzített idejét, a kuratórium már 2014-től meneszti. SZÁSZI JÚLIA tudósítása.

2013. július 28., 18:14

Nagy-Britannia két legtekintélyesebb hírközlő szerve, a BBC és az Economist az utóbbi hetekben különös figyelmet szentel Németországnak. A BBC évenkénti közvélemény-kutatása szerint idén a német a világ legnépszerűbb országa, az Economist pedig két, címoldalas tanulmányban foglalkozik az NSZK fontos gazdasági és hiányos világpolitikai szerepével. KASZA LÁSZLÓ elemzése.

2013. július 28., 14:57

A volt olasz kormányfő inkább börtönbe menne, semmint hogy közhasznú munkát végeztessenek vele, vagy kedvezményes bánásmódot kapjon, s idős kora miatt házi őrizetben tölthesse le büntetését.

2013. július 27., 16:42

Az idegenforgalmi szezon kellős közepén a görög középjobb–középbal-kormánykoalíció népszerű „halálugrást” hajtott végre: az éttermi, kávéházi és borozói szolgáltatások kínosan magas, 23 százalékos áfáját augusztus 1-jétől 10 százalékkal csökkentette, éspedig abban a reményben, hogy a helyieket s kivált a külföldi turistákat az olcsóbb árak jóval nagyobb fogyasztásra serkentik, miáltal a kincstár az áfa révén az eddiginél nagyobb bevételhez jut. Habár meglehet, a remény hiú, ennek a lépésnek a serkentő hatása máris megmutatkozott – ha nem is a bevételekben, de – a parlamentben, ahol a képviselők vele együtt megszavazták a közalkalmazotti szféra brutális leépítését is. Ha nem teszik, Athén elesik az unió és az IMF mentőcsomagjának most esedékes 6,8 milliárd eurós részletétől. ACZÉL ENDRE írása.

2013. július 27., 10:27

Az egész európai politikai elit meglehetősen kínos képet mutat. Ketten még közülük is kiemelkednek: Magyarországon Orbán, Csehországban Zeman – írja vezércikkében Burkhard Bischof.

2013. július 27., 09:12

A lengyeleknél – csakúgy mint Magyarországon – is sor került a külföldi nagykövetek éves találkozójára az ország vezetésével, de a megbeszélésen nem a kormányfő, hanem a külügyminiszter beszélt a következő év feladatairól és prioritásairól. Radoslaw Sikorski, a lengyel diplomácia vezetője kifejtette, hogy ma lengyel nagykövetnek lenni büszkeség, és a diplomaták szerepe, hogy megerősítsék Lengyelország helyzetét Európában és országuk márkanevét építsék.

2013. július 26., 18:05

A világ egyik legismertebb kozmetikai márkáját vizsgálta az ARD német közszolgálati tv-csatorna. A Nivea fogalom – a nevet a megbízható, jó minőséggel azonosítják még azok is, akik még soha nem használták a krémeket s egyéb termékeket. A szakértők beható vizsgálatából azonban kitűnt, hogy a jó hírnév ellenére a Nivea sem nyújtja mindig és mindenben azt, amit várnak tőle.

2013. július 26., 16:43

Baleset érte a bálványosi nyári szabadegyetemre menet az Orbán Viktor miniszterelnököt kísérő konvoj egyik autóját péntek délután a romániai Kelementelke és Erdőszentgyörgy között, a miniszterelnököt szállító kocsi nem érintett a balesetben – erősítette meg az MTI információját a helyszínről a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.

2013. július 26., 07:24

Összesen tizenhárom embert temetett maga alá két földcsuszamlás Északnyugat-Kínában, ahol a nem szűnő eső miatti másodlagos katasztrófák hetek óta szedik áldozataikat – számolt be pénteken a Hszinhua hírügynökség.

2013. július 26., 07:00

Nem sok új légitársaság kezdi a tevékenységét nyelvleckével, illetve azzal, hogy előadást tart a kulturális jelképekről. A Sólyom azonban a jelek szerint elszánt, hogy megkülönböztesse magát a fapadosoktól.