Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2013. július 20., 09:45
Magyar ellenzéki vezetők úgy értékelték, hogy Orbán Viktor hataloméhes, ugyanakkor elszakadt a realitásoktól, miután a miniszterelnök alig egy évvel a választások előtt közölte, hogy kitart politikája mellett – írja a Wall Street Journal.
2013. július 20., 05:48
A devizahitelesek támogatására szolgáló új terv újraéleszti a befektetők félelmeit Magyarországon, mármint hogy ez megint sokmillió euróba fog kerülni nekik – írja a Reuters.
2013. július 19., 21:15
Tavaly csaknem 120 ezren léptek ki a német katolikus egyházból pénteken megjelent adatok szerint, amelyek azt mutatják, hogy alábbhagyott a 2010-ben kirobbant gyermekbántalmazási és szexuális zaklatási botrányok hatására indult kilépési hullám.
2013. július 19., 20:02
Románia engedély nélküli akciót hajtott végre egy másik ország területén – jelentette ki Traian Basescu államfő pénteken azzal kapcsolatban, hogyan hozták vissza az országba Omar Hayssam, korábban Romániában élő szíriai üzletembert, akit távollétében húsz év börtönre ítéltek terrorizmusért.
2013. július 19., 18:33
Feljutott a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára pénteken a Török Zsolt vezette romániai expedíció. A csúcson töltött több mint fél óra után megkezdték az ereszkedést visszafelé – írta a 4bakancs.com hegymászóportál.
2013. július 19., 17:13
Négyszáz Zsil-völgyi szénbányász kezdett éhségsztrájkba péntek délután a parosényi bánya mélyén, azellen tiltakozva, hogy a hatóságok nem adtak biztosítékot a bánya további működtetésére – közölte az Agerpres hírügynökség.
2013. július 19., 15:59
Az Európai Unió lemaradt az Egyesült Államok mögött az információs technológiát tekintve, ezért az uniós tagországoknak össze kell fogniuk, különben függőségbe kerülnek – mondta a német kancellár pénteken Berlinben az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtő tevékenysége ügyében kirobbant botránnyal kapcsolatban.
2013. július 19., 13:50
Victor Ponta román miniszterelnök a verespataki aranybánya-beruházás ellen fog szavazni – ezt maga a kormányfő jelentette ki egy televíziós adásban.
2013. július 19., 12:45
Egy újabb nagy – 50 tonna körüli – aranykészlettel rendelkező érclelőhelyet fedeztek fel az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen – jelentette helyi illetékesekre hivatkozva a kínai média pénteken.
2013. július 19., 11:14
Véget akar vetni a kínai főváros azoknak a lakásbérleteknek, ahol emeletes ágyakon tömegek vannak összezsúfolódva egy szobában, vagy „polcos” rendszerben adnak ki fekvőhelyeket – számolt be a pekingi önkormányzat döntéséről a kínai média pénteken.
2013. július 19., 07:23
Pártja választási kampányának vezetésére pénteken visszatért önkéntes száműzetéséből Kambodzsába Sam Rainsy, az ellenzék karizmatikus vezetője.
2013. július 18., 20:47
A nagy nyári fesztiválok nyitányának sorrendje évek óta változatlan: az első a mörbischi (Fertőmeggyes) tószínpadon az éppen aktuális operett (az idén a Koldusdiák), aztán Bregenz következik. A fesztiválok fesztiválja, Salzburg ugyan egy nem hivatalos „népünnepéllyel” most korábban, július 19-étől várja a közönséget, de a tényleges program csak egy héttel később kezdődik.
2013. július 18., 19:10
A magyar cég tervezett intézkedései ellen tüntetett csütörtökön Zágrábban az INA egyik szakszervezete. Az INAS szakszervezet bejelentette, hogy követeli a kormánytól a Mol kötelezettségszegésének megállítását az INA-val szemben, továbbá azt, hogy akadályozza meg a kiskereskedelem kiszervezését az INA-ból.
2013. július 18., 11:14
A Die Pressében megjelent vendégkommentárjában Martonyi János azt szorgalmazza, hogy maradjanak a tényeknél a Magyarországról szóló tudósítások.
2013. július 17., 21:09
Csaknem két év telt el azóta, hogy olvasóink megismerhették dr. Berényi Ferenc tanácsadó cégét és tevékenységét, amellyel az Ausztriában vállalkozni készülő magyarokat segíti. Azóta arról is szerzett tapasztalatokat, hogy a sikeres indulást milyen hibák akadályozhatják. És persze azt is tudja, milyen egyszerű ezeket eleve elkerülni. Főleg ez az, amiben ő segít.