Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.

2013. július 31., 10:51

Tovább dúlnak a viták politikusok és szakmabeliek között az abortuszt kiváltó tabletta magyarországi bevezetéséről. Ma a Szerda 11 március 6-i adását ismételjük meg. A beszélgetést ide kattintva meghallgathatja.

2013. július 31., 10:43

A németek egy sor sportágban állnak világviszonylatban az élen – miközben a lakosság egyre lustább. A legújabb felmérés szerint csökken a testük edzésével törődők száma, amiben a munka mellett egyszerűen a lustaság a fő tényező. Tanulságos, hogy a magasabb keresetűek körében sokkal több az aktívan sportoló. Az óvodai és iskolai sportolás erősítésével próbálják most egészségesebb életre szoktatni a németeket.

2013. július 31., 05:57

Helyreállítanak egy Sztálin-szobrot Grúziában. Az egykori szovjet diktátor emlékművét három évvel ezelőtt távolították el helyéről. A Sztálin halála előtt egy évvel, 1952-ben emelt szobrot a szovjet emlékművek felszámolására irányuló intézkedés keretében tüntették el Miheil Szaakasvili elnök rendelkezésére.

2013. július 30., 14:17

A német sajtóban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung is kommentárban foglalkozott kedden Ferenc pápának a homoszexuálisokkal kapcsolatos hétfői kijelentésével, amelyet üdvözöltek politikai és társadalmi szervezetek is.

2013. július 30., 10:29

A lengyel média, amely kitartóan és lankadatlan figyelemmel követte Ferenc pápa brazíliai látogatását és találkozóját a fiatalokkal, már az esemény kezdetekor felhívta az oda utazó lengyel fiatalokat: vigyenek magukkal lengyel zászlókat, szükségük lehet rá. Nem véletlenül: valószínűnek tartották, ami be is következett – a Szentatya bejelentette, hogy a következő, 2016-os ifjúsági világtalálkozónak Krakkó lesz a házigazdája.

2013. július 30., 09:15

Súlyos károkat, jelentős közlekedési gondokat okozott és emberéletet is követelt az az esővel, olykor jégesővel kísért nagy erejű szélvihar, amely keddre virradóra vonult át Csehországon.

2013. július 29., 17:36

A katolikus egyházfő a brazíliai látogatás végén, már hazafelé tartva a repülőn egy, a melegekkel kapcsolatos hozzáállását firtató riporteri kérdésre azt válaszolta: „Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?”

2013. július 29., 16:42

Alkalmatlannak tartja a jelenlegi kormánypolitikát a profitkiáramlás érdemi csökkentésére az LMP társelnöke, aki szerint Magyarországot úgy lehet lekapcsolni a „profitszivattyúról”, ha sikerül kiszabadítani „az oligarchák fogságából”, és létrejöhet a kis- és középvállalkozókra (kkv) támaszkodó, tudásalapú gazdaság.

2013. július 29., 10:30

Orlai produkció az Átrium Film-Színházban. A rendezőt, Bozsik Yvette-et kérdezi Pásztor Magdolna.

El nem mesélt történetek családról, felnőttekről és gyerekekről. Bántalmazók és bántalmazottak – vér nélküli borzalom.

Tanulságos áldozatok.

Legközelebbi előadás május 8-án, majd május 31-én.

2013. július 29., 08:44

Éppen a közepén járunk a nagy nyári népvándorlásnak – vagyis még nem késő előrejelzést készíteni a várható szezonról és a tendenciákról. Különösen érdemes ezt osztrák vonatkozásban megtenni – hiszen a szomszéd országból nem csak a nyári kánikulában érkeznek a vendégek: őket az ősz és a kulturális kínálat is igencsak vonzza. Különösen, amióta ismereteiket önkéntes nagykövetek, az Ausztriában élő magyarok is bővítik az RWRU mozgalom keretében.