Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2013. augusztus 4., 12:11
Szép nyári estére ajánlunk programot – és aki túl későinek tartja a kismartoni kiruccanást, az pótolhatja a mulasztást másnap délben. Az időjárás eddig is kegyeibe fogadta a kismartoni piknik-hangversenyeket, és nincs ok feltételezni, hogy ez másképpen lesz az utolsó, augusztus 10-11-i rendezvényen. És természetesen mind a szombat esti, mind a vasárnap délelőtti koncert szünetében van lehetőség az “piknikezésre”.
2013. augusztus 3., 17:06
Terrorveszély miatt világszintű utazási figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok. A közelebbről nem meghatározott veszélyhelyzet a hivatalos közlemények szerint különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában jelentős.
2013. augusztus 3., 12:24
Európa egyik legszigorúbb törvénye – szakértők szerint Írország után a legkeményebb erre vonatkozó jogszabály – szabályozza a művi terhességmegszakítást Lengyelországban Ennek értelmében az abortuszra csak az anya életének és egészségének veszélye, a magzat visszafordíthatatlan genetikai vagy gyógyíthatatlan betegségének gyanúja esetén kerülhet sor, illetve akkor, ha a terhesség erőszak következménye. Most 400 ezer lengyel írta alá azt a javaslatot, amelynek értelmében tovább akarják ezt a törvényt is szigorítani.
2013. augusztus 3., 12:05
Vajon már megkezdődött a jövő áprilisi választási kampány Magyarországon? – teszi fel a kérdést a Financial Times beyondbrick nevű szerkesztőségi blogjában a szerző, Jonathan Wheatley. Az alábbiakban összefoglaljuk az angol gazdasági lapban olvasható elemzést.
2013. augusztus 3., 11:14
Alig egy nappal a semmítőszék ítélete után az olasz rendőrség pénteken bevonta Silvio Berlusconi útlevelét, miközben az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) miniszterei bejelentették: készek távozni a nagykoalíciós kormányból.
2013. augusztus 3., 10:54
Európa egyik legszigorúbb törvénye – szakértők szerint Írország után a legkeményebb erre vonatkozó jogszabály – szabályozza a művi terhességmegszakítást Lengyelországban Ennek értelmében az abortuszra csak az anya életének és egészségének veszélye, a magzat visszafordíthatatlan genetikai vagy gyógyíthatatlan betegségének gyanúja esetén kerülhet sor, illetve akkor, ha a terhesség erőszak következménye. Most 400 ezer lengyel írta alá azt a javaslatot, amelynek értelmében tovább akarják ezt a törvényt is szigorítani.
2013. augusztus 2., 21:49
Magyar nők és pakisztáni állampolgárságú illegális bevándorlók álházasságának szervezése gyanújával vettek őrizetbe pénteken egy társaságot Manchesterben.
2013. augusztus 2., 20:56
A közvélemény nagy része és az ilyen eseményekre szakosodott sajtó heteken át lélegzet-visszafojtva leste, mikor születik meg Londonban a királyi trón harmadik számú örököse. A várakozás nem volt hiábavaló, megszületett. KASZA LÁSZLÓ személyes hangvételű jegyzete.
2013. augusztus 2., 16:12
Az online rémhírek, pletykák elleni küzdelem részeként hat nagy és népszerű kínai internetes weboldal közös platformot nyitott, amelyen cáfolhatók lesznek a nyilvánosságot kapott hamis állítások – jelentették be a kínai főváros internet-felügyeletének illetékesei pénteken.
2013. augusztus 2., 04:47
Ártatlanságát és politikai elkötelezettségét hangsúlyozta Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke a saját televízió-csatornáin sugárzott videóüzenetében, miután az olasz semmítőszék csütörtökön megerősítette a volt kormányfőre másodfokon kiszabott 4 év börtönt, de elvetette azt, hogy a politikust eltiltsák a közhivatal viselésétől.
2013. augusztus 1., 18:43
Gurmai Zita szocialista párti EP (európai parlamenti) képviselő a napokban a vinnyicai nőszervezet meghívására Ukrajnába látogatott, és a programhoz kapcsolódóan kért – és kapott – lehetőséget a Harkiv melletti kacsanyivkai női börtön kórházában fekvő Julija Timosenko volt kijevi kormányfő felkeresésére.
2013. augusztus 1., 08:08
Minden online tevékenységbe akadálytalanul beleláthat az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egy szupertitkos program segítségével, amellyel a szolgálat email-üzeneteket, internetes csevegő fórumok tartalmát és magánszemélyek böngészési előtörténetét is szabadon kutathatja – írta szerdán a The Guardian online kiadása.
2013. július 31., 18:56
A lengyel média, amely kitartóan és lankadatlan figyelemmel követte Ferenc pápa brazíliai látogatását és találkozóját a fiatalokkal, már az esemény kezdetekor felhívta az oda utazó lengyel fiatalokat: vigyenek magukkal lengyel zászlókat, szükségük lehet rá. Nem véletlenül: valószínűnek tartották, ami be is következett – a Szentatya bejelentette, hogy a következő, 2016-os ifjúsági világtalálkozónak Krakkó lesz a házigazdája.
2013. július 31., 18:36
Az egész európai politikai elit meglehetősen kínos képet mutat. Ketten még közülük is kiemelkednek: Magyarországon Orbán, Csehországban Zeman – írja vezércikkében Burkhard Bischof.
2013. július 31., 15:23
A szokatlan hőség megviseli a nálunk jóval hűvösebb éghajlatú Lengyelországot is. A média napok óta életviteli tanácsokkal látja el a nézőket, olvasókat a forró napokban, de sajnos riasztó hírek is érkeznek az időjárás miatt. Ezúttal a délnyugat-lengyelországi Gostyń városában kellett 41 kisgyereket kórházba szállítani kiszáradás és hőguta miatt: a helyi táborból hazatérésre váró gyerekek több órát várakoztak a napon a bérelt autóbuszra. A rendőrség vizsgálja, hogy kit terhel a felelősség.
2013. július 31., 12:14
A szokatlan hőség megviseli a nálunk jóval hűvösebb éghajlatú Lengyelországot is. A média napok óta életviteli tanácsokkal látja el a nézőket, olvasókat a forró napokban, de sajnos riasztó hírek is érkeznek az időjárás miatt. Ezúttal a délnyugat-lengyelországi Gostyn városában kellett 41 kisgyereket kórházba szállítani kiszáradás és hőguta miatt: a helyi táborból hazatérésre váró gyerekek több órát várakoztak a napon a bérelt autóbuszra. A rendőrség vizsgálja, hogy kit terhel a felelősség.