Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2013. augusztus 13., 13:33
Halasztással kezdődött kedden Bukarestben a hollandiai festménylopás romániai pere, amelyben több személyt azzal vádolnak, hogy az évszázad legnagyobb festményrablását hajtották végre tavaly a rotterdami műcsarnokban (Kunsthal), ahonnan hét nagy értékű alkotást vittek el. A következő tárgyalást szeptember 10-re tűzték ki.
2013. augusztus 12., 18:31
A Fidesz szerint a tusnádfürdői nyári szabadegyetem 1990 óta mindig a magyar-román párbeszéd helyszíne volt, ahol a külhoni magyarság sorsáról mindig is higgadt, mértéktartó módon tudtak beszélni.
2013. augusztus 12., 16:28
Omladozik a demokratikus rendszer és épül a diktatúra Oroszországban – vélekedett hétfőn a német kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere az úgynevezett homoszexuális propagandát tiltó orosz törvénnyel kapcsolatban.
2013. augusztus 12., 11:56
Anglia és Spanyolország között időről-időre feszültté válik a viszony a kicsiny, 6,8 négyzetkilométernyi gibraltári félsziget miatt. Így történt ez most is, amikor az angliai fennhatóság alá tartozó sziget köré London mesterséges betonzátonyokat kezdett építeni, amit Madrid nem hagyhatott szó nélkül.
2013. augusztus 12., 09:21
A megnövekedett érdeklődésnek több oka van: először is egyre nagyobb a kelet-európai diploma tekintélye. Másrészt a tandíj viszonylag alacsony, és nem olyan nehéz bejutni.
2013. augusztus 12., 09:03
Autópálya-használati díjat kell kivetni a külföldi autósokra Németországban – szorgalmazta egy vasárnapi interjúban a bajor konzervatív CSU elnöke, hangsúlyozva, hogy pártja nem vesz részt a következő német kormány munkájában, ha annak programjában nem szerepel ez az intézkedés.
2013. augusztus 12., 09:02
Morbid eset borzolja a kedélyeket Lengyelországban. Egy Renault vezetője az egyenes úton – nem tudni, miért – egy kamionnal ütközött. A férfi még magánál volt, amikor a mentősök megérkeztek. Az autóban néhány perccel később elvesztette eszméletét és meghalt. A mentősök megfordultak – és visszavitték a halottat a baleset helyszínére. A kérdés, hogy miért és mi lett volna a helyes eljárás.
2013. augusztus 11., 20:05
Nemcsak partnerként tekint az Egyesült Államok kormányzata az Európai Unióra (EU) és számos uniós tagországra, hanem olyan szereplőként is, amelynek belső ügyeit érdemes titkosszolgálati eszközökkel kifürkészni – írta a Der Spiegel.
2013. augusztus 11., 18:53
Karamba Diaby a 80-as évek közepén került Szenegálból diákként az NDK-ba. Környezetvédelemből doktorált, majd ott maradt és jó esélye van rá, hogy az SPD-lista vezető helyéről szeptembertől ő legyen a Bundestag első fekete bőrű képviselője.
2013. augusztus 11., 17:06
Be kellene tiltani Kínában az elefántcsont kereskedelmét, s ezzel nagy lépést lehetne tenni az afrikai ormányosok védelmében – hangoztatta egy a fekete kontinensen élő kínai természetvédő, miután Hongkongban az utóbbi időben hatalmas mennyiségű csempészett elefántagyar-szállítmányokat foglaltak le a hatóságok.
2013. augusztus 11., 13:43
Ferenc pápa érzékeny, több kérdésben is szokatlanul elfogadónak tűnő nyilatkozatai sokakban kelthetik azt az érzést, hogy a katolikus világegyház fordulatra készül, új stratégiát dolgoz ki a 21. század utolérésére. Hogy valóban nagyszabású reformok születhetnek-e, arról Mártonffy Marcell irodalomtörténészt, katolikus teológust kérdezi SZÉNÁSI SÁNDOR.
2013. augusztus 11., 12:38
A román külügyminisztérium határozottan elítéli a borzonti táborban szombaton elhangzott kijelentéseket, és a magyar kormánytól is elvárja, hogy elhatárolódjon a Jobbik itt kifejtett álláspontjától.
2013. augusztus 11., 11:30
Anglia és Spanyolország között időről-időre feszültté válik a viszony a kicsiny, 6,8 négyzetkilométernyi gibraltári félsziget miatt. Így történt ez most is, amikor az angliai fennhatóság alá tartozó sziget köré London mesterséges betonzátonyokat kezdett építeni, amit Madrid nem hagyhatott szó nélkül.
2013. augusztus 11., 10:22
Nyári fesztivállal a szomszédos Ausztriában (is) Dunát lehet rekeszteni, nincs tó, domb, várrom, ahol ne várnák színvonalas műsorral, ismert és kedvelt művészekkel a közönséget. Igazi nagy kulturális szenzációt azonban inkább csak Salzburg szállít – miközben persze a többi rendezvénysorozat is sokat tesz az emberek szórakoztatásáért és műveléséért.
2013. augusztus 11., 09:15
Tavaly nem egészen 22 ezer illegális bevándorló volt, ami 5 %-os emelkedést jelent az előző évhez képest, viszont valamelyest visszaesett a letartóztatott csempészek száma, írja a Kurier.
2013. augusztus 11., 08:25
Peking nyomozást rendelt el a francia Sanofi gyógyszeripari vállalatot érintő vesztegetési ügyben. A hatóságok gyanúját egy dél-kínai üzleti napilapnak nyilatkozó ismeretlen keltette fel – számolt be a kínai média a hétvégén.