A turisták már a nyaralás alatt sincsenek biztonságban, mivel ezen a szigeten a helyiek csalják őket csapdába.
Még nem tudja, hogy hova utazzon idén? Ezekre a helyekre biztosan ne, mivel ezek a világ legveszélyesebb városai!
Sördrágulás sújtja a német fogyasztókat ősztől, ezúttal a két legnagyobb gyártó, a Krombacher és a Veltins jelentette be, hogy emelni fogja áraikat. A lépés a sörfogyasztók széles körét érinti, beleértve a kereskedelmi és vendéglátóipari szereplőket, valamint az otthoni vásárlókat is.
Egy új olaszországi rendelet szerint akár háromszázezer euró bírságot vagy vezetői engedély felfüggesztését is kockáztatja, ha az autójából hiányzik a három kötelező biztonsági felszerelés.
A 2025 júliusától bevezetendő új KRESZ táblarendszer célja, hogy egyértelmű és biztonságos közlekedést biztosítson minden közlekedő számára.
2021. december 6., 17:48
Megérkezett Fehéroroszország válasza a nyugati szankciókra.
2021. december 6., 17:40
Újabb ország szigorít az oltatlanokkal szembeni korlátozásokon.
2021. december 6., 14:31
Hivatalosan is megvan az osztrák kancellár.
2021. december 6., 13:27
Figyelmeztető levelet tettek közzé.
2021. december 6., 13:12
Románia után újabb szomszédos országban jelenhetett meg a variáns.
2021. december 6., 12:12
Uniós állampolgároknak, vagy az Unióban bejegyzett szervezeteknek tilos közvetlenül vagy közvetve pénzeszközöket rendelkezésre bocsátaniuk a jegyzékben felsoroltak számára.
2021. december 6., 11:39
Sokakat még mindig keresnek.
2021. december 6., 10:04
Iszonyú gyorsasággal terjed az omikron.
2021. december 6., 08:36
Bizonyított, kézzelfogható hatás.
2021. december 6., 08:10
A tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés elleni vakcina által kiváltott védelem gyengülését rövid távon egy harmadik adag ellensúlyozza.
2021. december 6., 07:39
A Covax kezdeményezés lassan indult.
2021. december 6., 06:45
Egy pesmerga ezredes szerint az iszlamisták rajtaütésszerű támadásokat hajtanak végre.
2021. december 6., 06:37
Gambia Afrika legkisebb területű országa.
2021. december 6., 06:35
Százezrekkel nő naponta.
2021. december 5., 20:46
A republikánus elnökjelölt 98 éves volt.
2021. december 5., 20:26
A nemzetközi helyzet fokozódik.