Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2023. március 21., 15:37
A szélsőséges politikus próbaidőn volt, amikor újabb ügyei kerültek a bíróság elé, ezért most már halmazati büntetést kér rá az ügyészség.
2023. március 21., 14:35
Még ha nem is minden kényszer nélkül – amint erről maga a külügyminiszter beszélt a NATO-főtitkárral történt tárgyalását követően.
2023. március 21., 14:13
A menetrendszerű közlekedés bizonytalan ideig szünetel.
2023. március 21., 12:41
Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.
2023. március 21., 12:36
22 ezer darabot pedig a magyar iskolák kapnak meg.
2023. március 21., 11:30
Immár végleges és hivatalos a régóta lebegtetett döntés, amit a jelenlegi polgármester is támogat.
2023. március 21., 11:21
Elővigyázatosságból visszahívja a Blavingad elnevezésű többszínű horgászjátékot az IKEA, tájékoztatta a lakberendezési áruházlánc kedden az MTI-t.
2023. március 21., 11:00
Az egészségügyi törvénytervezet szerint Pintér Sándor belügyminiszter az orvosi esztétika irányait is megszabhatná, egy sor egészségügyi tevékenységnél megtiltanák az egyéni vállalkozói formát, a 18 év alattiaknak pedig tilos lesz a vízipipázás.
2023. március 21., 09:27
Vádat emeltek egy nő ellen, akinek kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
2023. március 21., 08:55
Meghalt egy ember Budapesten, egy erzsébetvárosi társasházi lakásban keletkezett tűzben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese kedden az MTI-vel.
2023. március 21., 08:45
A magyar kormány meglátása szerint csak Josep Borell akarta kiadni a nyilatkozatot.
2023. március 21., 08:28
Az ukrán-magyar határszakaszon 4072-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3702-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
2023. március 21., 07:02
Kedden és szerdán is sok napsütés és 20 fok körüli nappali csúcshőmérséklet várható.
2023. március 20., 21:28
Az LMP szervezte demonstráción tiltakoztak az ellen, hogy a kormány a lakosság megkérdezése nélkül építenek akkumulátorgyárat Győrszentiván határában.
2023. március 20., 20:07
Közös nyilatkozatban nevezte volna háborús bűnösnek Putyint az EU, csakhogy Varga Judit igazságügyminiszter résen volt.
2023. március 20., 15:52
Magyarország nem vesz részt az ukrajnai lőszerszállításban, ugyanakkor nem is akadályozza az Európai Unió többi országát abban, hogy így tegyenek, ezért a kormány a konstruktív tartózkodás intézményét alkalmazza a kérdésben jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
2023. március 20., 15:20
Novák Katalin elutazott Barcelonába fiával kikapcsolódni a hétvégén.
2023. március 20., 15:18
Az idei húsvét sokkal drágább lesz a tavalyinál, ugyanis a sonka és a tojás ára már jelentősen megemelkedett.