Elképesztően drága lesz az idei húsvét

Az idei húsvét sokkal drágább lesz a tavalyinál, ugyanis a sonka és a tojás ára már jelentősen megemelkedett.

2023. március 20., 15:18

Szerző:

Sok húsboltban a húsvét kiemelt időszaknak számít, azonban az ATV Híradó által felkeresett debreceni üzletben kénytelenek voltak árat emelni. Papp István, a Hajdúhús 2000 Kft. cégvezetője úgy fogalmazott, hogy párszáz forintos emelést tudtak eszközölni, mivel nagyon árérzékenyek a vevők.

Még három hét van az ünnepig, a nagy roham nem indult el, de az eladók tapasztalata szerint aki biztosra akar menni, már most megrendeli, vagy akár meg is veszi a sonkát. A beszámolók szerint egyesek idén nem egész sonkát vásárolnak, hanem kisebb darabokat vesznek inkább.

Egy korábbi, március eleji elemzés szerint a sonka ára akár ötven százalékkal is magasabb lehet idén a tavalyihoz képest. Viszont a szezonális csokifiguráknál nem tapasztaltak ilyen mértékű drágulást.

Mint korábban már beszámoltunk róla a szakemberek nem számítanak arra, hogy hiány lenne a tojásból húsvétkor, a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni, mert egy nagyobb beszerzési roham átmeneti hiányt idézhet elő. A 2022. november 9-én a tojásra is kiterjesztett élelmiszerárstop hatására 90 forintra beállt árszint éves szinten 80 százalék körüli drágulást jelent (tavaly húsvét környékén 50 forint körül mozgott a fogyasztói átlagár), amit a termelés költségeinek jelentős megugrása okozott. 

 

(Kiemelt kép: Húsvéti füstölt sonkák egy standon a budapesti Fővám téri Központi Vásárcsarnokban 2019. április 10-én.  Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.