Halálos lakástűz volt Erzsébetvárosban

Meghalt egy ember Budapesten, egy erzsébetvárosi társasházi lakásban keletkezett tűzben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese kedden az MTI-vel.

2023. március 21., 08:55

Szerző:

Dóka Imre közleményében azt írta: egy háromemeletes társasház egyik lakása gyulladt ki a VII. kerületi István utcában. A lakástűz az első emeleti otthon konyhájában a tűzhelyen felejtett étel miatt keletkezett, a lángok a közelben lévő bútorzatot is meggyújtották.

A tűzoltók a sűrű füsttel telítődött lakásban egy embert találtak, akinek az életén már nem lehetett segíteni. A helyettes szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédiák megelőzéséért érdemes otthonra füstérzékelőt venni.

(Kiemelt képünk illusztráció: Tűzoltók és az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt. szakemberei egy fővárosi társasház földszinti lakásánál, a VII. kerületi Csengery utcában 2021. március 11-én. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

2023. május 31., 20:38

Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban – közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

2023. május 31., 19:33

Az ukrajnai konfliktus valószínűleg nem fog lezárulni a 2024 második felében esedékes magyar EU-elnökség alatt – vélekedtek az  Európai Parlamentben szerdán bemutatandó, a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos jelentés szerzői brüsszeli sajtótájékoztatójukon.

 

2023. május 31., 16:21

David Pressman visszaadta Orbánnak a szóviccelődést, amit a miniszterelnök évértékelőjén eresztett el az amerikai diplomata nevének nem túl ízléses tükörfordításával.