Egész Európában sok gondot okoz a kéknyelv-betegség terjedése, amely ellen korlátozottak a védekezési lehetőségek.
Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot, és reflektált a csütörtöki eseményekre is.
Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
2023. november 7., 20:09
Melegedőbusz is érkezett a Kishegyesi útra, hogy a félszáz kiköltöztetett lakónak ne az utcán kelljen várakoznia.
2023. november 7., 19:42
A bíróság végzése alapján jogerőssé vált, hogy százezer forintos büntetést kell fizetnie a politikusnak.
2023. november 7., 18:04
A mentők gyakran találkoznak olyan „népi gyógymódokkal”, amelyek nemhogy nem segítenek, de még ártanak is a betegnek.
2023. november 7., 17:52
Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka a NATO-erők részvételével megrendezett Adaptive Hussars 23 többnemzeti országos gyakorlat megnyitóján maga is modernkori huszárnak öltözött, és beült egy Lynx páncélozott harcjárműbe.
2023. november 7., 17:27
A Kárpát-medence fölött éjszaka hidegfront vonul át, mögötte szerdára a magasban hűvösebb levegő érkezik fölénk.
2023. november 7., 17:21
A helyi lakosoknak fenntartott parkolókat és egyéb kedvezményeket is igénybe vehetnek a közösségi vezetők, ha megszavazza az Országgyűlés.
2023. november 7., 15:56
A sztrádán a komplex terelés kiépítésének időszakában, különösen reggel 7 és 9 óra között, de azt követően is jelentős torlódásra kell számítani.
2023. november 7., 15:44
A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánáson található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen ütötte fel a fejét a gyilkos kór.
2023. november 7., 14:22
Közel kétmillióan voltak a szegénység küszöbén Magyarországon 2022-ben a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett Háztartások életszínvonala című kiadvány szerint. A kutatás szerint a gazdagok még gazdagabbak lettek tavaly.
2023. november 7., 13:54
„Hát így” címmel indít közéleti podcastet Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke – jelentette be YouTube-csatornáján.
2023. november 7., 13:34
Az RTL Híradónak arról beszélt egy tanár, hogy hamis adatok szerepelhetnek a KRÉTA rendszerben egy szigetszentmiklósi iskolában. Akkora ugyanis a tanárhiány, hogy énektanár tartja a magyarórát, tornatanár pedig a fizikát, ám mindezt szakszerű helyettesítésként kell naplózni. A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ szerint ők minden feladatot ellátnak.
2023. november 7., 12:29
A Népszava értesülése szerint az Európai Bizottság (EB) két kérdést tett fel az Orbán- kormánynak az jogállamisági eljárásban, emiatt csúszik a mintegy 13 milliárd eurónyi uniós pénz kifizetése.
2023. november 7., 12:29
A svéd oktatófilm kapcsán írt levelet Szijjártó Péter a svéd külügyminiszternek, amire nem kapott választ. A külügyminiszter szerint ez hátráltatja Svédország NATO-csatlakozását.
2023. november 7., 12:20
A Sajó áradása miatt lezárták a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő utat Sajókaza és Sajóivánka között Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – közölte honlapján kedden az Útinform.
2023. november 7., 12:04
Akkora pénzügyi gondokkal küzd Balmazújváros, hogy már a polgármesteri hivatal komplett kiszolgáló osztálya is felmondott.
2023. november 7., 10:37
Az egyetlen terrorvádak miatt elítélt, majd államfői kegyelemmel a börtönből szabadult Budaházy György jól járhat a friss törvénymódosító javaslattal, amely szerint akár a parlamentbe is bekerülthet. Ma dönt róla az Országgyűlés.
2023. november 7., 09:58
Egy most vasárnapi választáson az LMP és az MSZP is parlamentbe jutna.