2011. március 16., 11:38

Mintegy tíz-tizenötezer ember gyűlt össze az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, ahová délután négy órára hirdette meg immár harmadik demonstrációját az Egymillióan a sajtószabadságért elnevezésű, nyolcvanezer tagot számláló Facebook-csoport és civil kezdeményezés. A tüntetés főszervezője szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb civil tüntetés volt az, amelyet a Facebookon szerveztek a szólásszabadságért. Az MSZP gyűlésén Orbánt kipfujolták, a miniszterelnök beszédén viszont fizetett statiszták tapsoltak.

2011. március 16., 10:04

A kormánypárti alkotmánytervezetben a magyar állam - például Franciaországgal ellentétben - nem vállal kötelezettséget arra, hogy lakáshoz juttatja a hajléktalanokat. A koncepció szerint erre csak "törekedni" kell. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke ezt komoly hiányosságnak tartja. Ugyanakkor Vecsei Miklós szerint a lakhatáshoz való jog az alaptörvény más értékeiből is levezethető, szerinte sokkal nagyobb baj, hogy a tervezet megbélyegzi az önhibájukból szegénysorba került embereket.

2011. március 16., 09:47

Kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól Kósa Lajos – követeli a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Székely Tamás a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta: felháborító, hogy azokat az embereket sértegeti és diszkriminálja, akik a háború után felépítették az országot. Közölte: Kósa Lajos is ennek a generációnak köszönheti az életét.

2011. március 16., 09:04

Mintegy 100-150 civil kereste fel délelőtt Gyöngyöspatán a helyi romákat, akik arról számoltak be, hogy minden éjjel előjönnek a környező erdőkben rejtőző gárdisták, akik ostorral kezükben, házaik előtt azt kiabálják: "Meghaltok!" megfélemlítve ezzel a romákat. A rendőrség azonban ekkor már nincs a helyszínen. Egy csapat civil ma este visszatér Gyöngyöspatára - tudta meg a Klubrádió.

2011. március 16., 07:36

„Ma fülkeforradalom címén alkotmányos puccs zajlik Magyarországon. Beteljesedni látszik az alkotmányos államcsíny terve. A Magyarországra kényszerített új alkotmány nem teszi jobbá, modernebbé a jelenlegi alkotmányt. Egyetlen célja van, hogy hosszú távra biztosítsa egy szűk politikai elit hatalmát - mondta az MSZP elnöke beszédében a Pilvax közben. Az alkotmányos puccs akkor bukik el, ha elegen mondják, hogy elég. Ezért Mesterházy Attila tiltakozásra szólított fel.

2011. március 16., 06:38

Szili Katalin is benyújtotta alkotmányjavaslatát a parlamentnek kedden; a független képviselő, a Szociális Unió (SZU) elnöke a Fidesz-KDNP képviselői után a második, aki alaptörvény-tervezetet terjeszt a Ház elé. A politikus kétkamarás parlamentet indítványoz. Szili Katalin az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: javaslata számos kérdésben alternatívát kínál elsősorban az állampolgárok biztonságérzetének fokozására, a demokratikus részvétel és intézmény bővítésére. Hozzátette, az indítvány a munkához való jogot, a lakhatás jogát, a szociális jogokat és a jövő generációk jogait hangsúlyosan tartalmazza.

2011. március 16., 04:40

Szerdán fokozatosan borultságig növekszik a felhőzet, de délelőtt a Tiszántúlon és északkeleten többé-kevésbé napos idő várható. Délnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre. Mérsékelt, a Kisalföldön élénk lesz a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 °C között alakul.

2011. március 15., 21:01

A lapzártakor érvényes menetrend szerint április 18-án megkondulnak a budapesti harangok: új, forradalmi alkotmány lép a leváltott rendszerváltó alaptörvény helyébe. Hogy mi lesz a szövegben, arról sokat (túl sokat is) tudunk. A várakozások szerint eklektikus alkotmány készül, amelyben európai normák keverednek körmönfont hatalmi számítással és fellengzős históriai elemekkel. Miként lehet ezer év történeti tradícióját egyeztetni a mai jobboldali kormány praktikus (anyagias) világképével? BUJÁK ATTILA próbált utánanézni.

2011. március 15., 20:03

Négy személyt előállított a rendőrség igazoltatás megtagadása miatt kedden a Heves megyei Gyöngyöspatáról a gyöngyösi rendőrkapitányságra - tájékoztatta Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t. Mindez azután történt, hogy kisebbségi jogvédők és rasszizmusellenes civilek megmozdulást rendeztek a nemzeti ünnep alkalmából a településen, ahol március eleje óta járőröznek - a helyi cigányság növekvő bűnözésére hivatkozva - a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai.

2011. március 15., 19:03

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kedden több tízezren demonstráltak a médiatörvény ellen. A tüntetés főszervezője szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb civiltüntetés volt az, amelyet a Facebookon szerveztek a szólásszabadságért.

2011. március 15., 18:12

"Meg kell védenünk a szabadságunkat, el kell söpörni az elnyomást és az intoleranciát" - mondta Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza című lengyel lap főszerkesztője, aki arról beszélt a Szabad sajtó útján összegyűlt tüntetőknek, hogy a magyar médiatörvény a sajtó sokszínűségére és a demokráciára is veszélyes.

2011. március 15., 17:31

A Fidesz a gazdagok pártja, az Orbán-kormány pedig a gazdagok kormánya - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden pártja március 15-i ünnepségén a budapesti Deák téren.

2011. március 15., 15:41

A virtuális magyar nemzetgyűlés olykor konkrét hülyeségekkel járult hozzá az alkotmányozás nemes folyamatához. Volt itt Sátán birodalma, királyság, ópusztaszeri szavazás, IQ-cenzus, tizedes törtben mérhető szavazati jog. Az alkotmányozók görbe útjait PUNGOR ANDRÁS követte végig.

2011. március 15., 14:49

Mesterházy Attila szerint alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyet csak közös erővel, a demokratikus többség megteremtésével lehet megakadályozni.