2011. március 17., 09:57

Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - tájékoztatta Petőné Papp Margit, a helyi önkormányzat tanácsnoka csütörtök reggel az MTI-t.

2011. március 17., 09:20

Kövér László házelnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében a Magyar Művészetért Szoborkertben zajlott „Attila király” 10-15 millió forintot érő lovasszobrának avatóünnepsége. Az index.hu megírta, az eseménynek valójában Gubcsi Lajos, a Zrínyi Média Kft. ügyvezetőjének kertje adott otthont, másnap pedig a HM alkalmazásában álló takarítónők láttak munkához a fogadásnak helyet adó családi házban. Gubcsi Lajos úgy reagált: „Ennyi értelmetlen ostobaságra semmi kedvem ennél konkrétabban válaszolni.”

2011. március 16., 22:19

Noha még zajlik (levelező tagozaton) a nemzeti konzultáció, a kormánypárti frakciók benyújtották hivatalos alkotmánytervezetüket. Április 18-án szándékozzák megszavazni a végleges szöveget, április 25-i kihirdetéssel, 2012. január 1-i hatálybalépéssel. Előre jelezték, lesznek módosító indítványok, a tartalom változhat. Túl sokat azért aligha.

2011. március 16., 21:03

Tisztának és világosnak nevezte a médiatörvény fogalmi rendszerét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Szalai Annamária a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége által rendezett konferencián a szabályozás módosítását azzal indokolta, hogy ellenőrizetlen volt a közmédiumok rendszere.

2011. március 16., 20:01

Válságstáb ült össze Gyöngyöspatán. Az egyeztetésen az Országos Polgárőrség parancsnoka, a Heves megyei főkapitány, a gyönygyöspatai polgárőrség parancsnoka és a kisebbségi önkormányzatok képviselői vettek részt. Mivel a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjai előzetes ígéretükkel ellentétben március 13-án nem vonultak ki a településről, ezért a szervezet feloszlatását kérte a Magyar Cigány Integráció a Romák elfogadásáért közhasznú egyesület a belügyminisztériumtól.

2011. március 16., 18:33

Várnai László, a zuglói képviselő-testület LMP-s tagja nemrég blogjában írta meg: a Papcsák Ferenc vezette önkormányzat tanácsadásokért mintegy nyolcvanmillió forintot fog kifizetni ebben az évben. Többek közt rokonoknak, korábbi fideszes képviselőknek és párthű embereknek. Az egykori elszámoltatási kormánybiztossal átnéztük a szerződéseket. KRUG EMÍLIA interjúja.

2011. március 16., 18:33

A Bécsben élő magyar publicista új kötete – Az eltékozolt ország – a napokban jelenik meg itthon. Könyvének elején a szerző kimerevít egy pillanatképet: 1989. június 16-án a Hősök terén egy addig ismeretlen liberális „srác” forradalmi hévvel követeli, legyen demokrácia. A mű végén az egykori fiatalember, Orbán Viktor már egy nagy jobboldali klerikális és nacionalista pártnak a vezéreként „rendszerváltó forradalmat” vizionál 2010-es választási győzelmének kapcsán. Paul Lendvai végigköveti az elmúlt húsz év hazai politikai és társadalmi változásait: hogyan lépett be Magyarország a „szabadság rendszerébe”, s miként került most egy „mindenek feletti hatalom” irányítása alá. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2011. március 16., 18:02

Tarlós István főpolgármester szerdán, április elsejei hatállyal felmentette Tölgyesi Balázst, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.

2011. március 16., 17:20

Családi vállalkozássá változtatta a HM kommunikációs cégét Gubcsi Lajos. A Zrinyi Média Kft. előző vezetését bűnszervezetnek nevező igazgató nyár óta két saját könyvet adott ki új munkahelyén, és régebbi publikációit is a cég segítségével terjeszti. Nemrég videóriportot is készíttetett a Magyar Művészetért Szoborkertben lezajlott „Attila király” lovas szobor avatójáról, azt azonban elfelejtették jelezni, hogy a helyszín valójában Gubcsi saját kertje volt - írta az Index.

2011. március 16., 14:28

Egykori fideszes képviselő, frissen kinevezett nagykövet, szociológus és újságíró is szerepel azok között a szerencsések között, akik a Miniszterelnökség szerződéses partnerei. A listát a STOP nyomására tették közzé az állami szervek közül utolsóként a kormány megújult honlapján.

2011. március 16., 13:47

Az innovációs támogatások kifizetésének felfüggesztését javasolja az egészségügyi államtitkárnak az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula közölte: az AIDS-fertőzöttek kezelésére alkalmas vakcinát kifejlesztő cég 1,4 milliárd forintot úgy kutatott el, hogy a termék nem jött létre. Szerinte a filozófus pályáztok és ez az eset is azt mutatja, hogy a pályázati rendszer hibás és azt át kell alakítani. Addig pedig, amíg nem módosítják a rendszert, úgy véli egyetlen fillért sem volna szabad kifizetni senkinek.