Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön Kormányinfót tartottak.
2011. március 19., 09:56
A múlt hét végéig 55 áldozata volt Magyarországon a H1N1-nek, hárman pedig a B-vírus miatt vesztették életüket az idei influenzaszezonban - közölte az ÁNTSZ.
2011. március 19., 08:36
Úgy véli, nincs szükség új alkotmányra, de ha most lerombolják is az 1989-es alaptörvényt, azt újra kell építeni. A választóvonal szerinte nem jobb- és baloldaliak, hanem a harmadik köztársaság hívei és ellenzői között húzódik. Az Alkotmánybíróság egykori főtanácsadóját, volt adatvédelmi ombudsmant LAMPÉ ÁGNES kérdezte.
2011. március 19., 04:46
A hétvégén túlnyomóan borult, erős időre van kilátás az egész országban, az alacsonyabban fekvő részeken is kialakulhat havas eső, átmeneti havazás.
2011. március 19., 00:46
Füstölő hátizsákhoz riasztották a tűzszerészeket péntek délután Budapesten. A csomagot egy József körúton álló OTP bank előterében lévő ATM-hez tette le valaki, a bank feletti lakóházat kiürítették.
2011. március 18., 21:14
A Honvédelmi Minisztérium szerint nincs Gubcsi-ügy. A HM médiacégének vezetője perel, a tárca szerint egyetlen fillér közpénzt sem adott ki Gubcsi Lajos.
2011. március 18., 20:26
Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint ivott az autós, aki a szerdai halálos balesetet okozta az M3-as autópályán. A karambolban Arnóth Sándor püspökladányi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő, sofőrje és a balesetet okozó autós is meghalt. A balesetnek részese volt egy kisbusz is, amely felborult ugyan, de a benne ülők közül senki nem sérült meg. Közben az is kiderült, hogy a férfi 8-9 kilométert haladt a sztrádán forgalommal szemben. Egy kamera felvételén az is látszik, hogy a kocsi gyorsan hajtott.
2011. március 18., 19:07
Az ország minden megyéjében csökkent az influenzás megbetegedések száma az előző heti adatokhoz képest. Március 7-13. között 17900 ember kereste fel orvosát influenzaszerű panaszokkal. Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyékben javult leginkább a helyzet.
2011. március 18., 18:15
Egy füstölő hátizsák miatt kiürítenek egy épületet a budapesti József körúton.
2011. március 18., 17:23
Ezzel a címmel jelent meg a The Economist Kelet-Európával rendszeresen foglalkozó blogja. Az írás beszámol a március 15-én tartott Szabad sajtóért szervezett tüntetésről és idézi Orbán Viktornak a Nemzeti Múzeum lépcsőjén tartott beszédét is.
2011. március 18., 16:41
Török Gábor legfrissebb elemzésében egy esetleges előrehozott választás esélyeit latolgatja. Azt mondja: vannak erre utaló jelek, és érvek is a parlament feloszlatása mellett.
2011. március 18., 16:06
Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe – írja a hvg.hu. Fenyvesy Csaba, a háromszoros olimpiai bajnok csapattárs ekkoriban, Schmitt révén, ismerkedett meg Csima Ferenccel, a Fórum Szálló Szervező Iroda műszaki igazgatójával. Csima ellen „Angyal” fedőnéven akkor már egy éve nyomozás folyt. Az 1982-es perben „vesztegetés és devizabűncselekmény elkövetése” miatt Csimát 5 és fél éves szabadságvesztésre ítélték, Fenyvesy felfüggesztettet kapott, Schmitt kihallgatásának nincs nyoma.
2011. március 18., 15:11
Egy 45 éves férfi hívta fel a rendőrség ügyeletét 10 óra magasságában, és zaklatott hangon közölte a hívást fogadó rendőrrel, hogy önkezével véget akar vetni az életének.
2011. március 18., 15:07
A költségvetési hiány 4,5 százalék is lehet 2010-ben a vállalt 3,8 százalék helyett a GDP százalékában - írta az Origo csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolta az értesülést, hogy a maaastrichti, EU által vizsgált költségvetési deficit ekkora lenne. Piaci hatása mérsékelt lehet, ha végül 4,5 százalék lesz a hiány, azonban a hitelességnek árthat Barta György, a CIB Bank vezető elemzője szerint.
2011. március 18., 14:59
A Fidesz jó kormányzással meg tudná szilárdítani a hatalmát, sőt elnyerhetné a világ elismerését is. Ám most ott tartunk, hogy elsietett és át nem gondolt intézkedéseikkel a világ ellenérzését váltották ki, nyilatkozta a hvg.hu-nak Solymosi Frigyes, a Nemzeti Kör alapító tagja, Széchenyi-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
2011. március 18., 14:31
Egy sekély ciklon alakítja időjárásunkat, amely lassan kelet felé helyeződik át. Ennek áramlási rendszerében nedves, a korábbinál hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé.
2011. március 18., 13:39
A Budapesti Rendőr- főkapitányság Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat halált okozó testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
2011. március 18., 13:17
A magyar kormány teljes egészében egyetért az ENSZ BT Líbia elleni légtérzárlati határozatával - szögezte le Martonyi János külügyminiszter pénteken, hozzátéve, egyelőre nem lát olyan magyar katonai képességet, "amelyet egy ilyen operációban fel lehetne vagy akarnánk használni".
2011. március 18., 12:57
Megduplázta a város által felajánlott nyomravezetői díjat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Fél millió forintot kap az, aki olyan adatot hoz a nyomozó hatóság tudomására, mely alapján egyértelműen megállapítható, ki dobta a pezsgősüveget a tatabányai kislány fejére. Múlt héten Tatabánya polgármestere 250.000 forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, ezt az összeget duplázta meg rendőrség.