Balhé lett Kósa nyuggerezéséből

Kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól Kósa Lajos – követeli a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Székely Tamás a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta: felháborító, hogy azokat az embereket sértegeti és diszkriminálja, akik a háború után felépítették az országot. Közölte: Kósa Lajos is ennek a generációnak köszönheti az életét.

2011. március 16., 09:47

Székely Tamás azt mondta, más szakszervezeteket is megkeresnek, hogy állásfoglalást kérjenek az ügyben - hangzott el a

Klubrádióban.

A Fidesz alelnöke korábban azt nyilatkozta: a családi szavazati jog bevezetésével elejét lehetne venni annak, hogy a jövőről az idősebb generációk döntsenek, "miközben a legnagyobb terhet a középkorosztályok cipelik a hátukon".

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.