Hosszú betegség után vasárnap este, 76 éves korában meghalt F. Várkonyi Zsuzsa klinikai pszichológus.
Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
2016. május 24., 12:04
Másodfokon folytatódott kedden a Klubrádió kártérítési pere, amelyet a Médiatanács ellen indított. A Klubrádió továbbra is három jogcímen, összesen 1,3 milliárd forintra perli a Médiatanácsot, a médium szerint jogsértő magatartása miatt. Ítélet június 7-én várható.
2016. május 24., 09:31
Az egész ország ismeri a politikai partizánokat: ők azok, akik lezárják az Erzsébet-hidat, megzavarják az MMA közgyűlését, lecsavarozzák a Nemzeti Választási Bizottság tábláját a falról, molinót engednek le a Lánchíd tetejéről, mégis csupán pillanatokra kapnak figyelmet. Tömeget álmodnak maguk mögé, valójában magányos harcosok. Sokszor éri őket kudarc, ritkán tudnak kézzelfogható sikert fölmutatni, ennek ellenére képtelenek kilépni az aktivista szerepből. Vajon mi mozgatja , , és társaikat?
2016. május 24., 08:29
Orbán Viktor miniszterelnök betegsége miatt törölték keddi programjait – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
2016. május 24., 08:20
Az országon átvonuló vihar miatt már kedd reggelig számos bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, általában leszakadt faágak és a hirtelen lezúduló eső miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
2016. május 24., 05:43
Felavatták Göncz Árpád író, műfordító, volt köztársasági elnök emléktábláját hétfőn a főváros III. kerületében, annak a háznak a falán, amelyben élt és alkotott 1947 és 1990 között.
2016. május 23., 20:12
A szociális munkásként és lelki gondozóként dolgozó 55 éves Újlaki Józsefné megjárta a poklot. Kislányként verték, megszökött, gyermekotthonokban nőtt fel. Felnőttként trolivezetőnek állt, balesetet okozott, hét hónapot ült. Szabadulása után alkoholista lett és hajléktalan, agyvérzése után három hétig kómában feküdt. Mégis újrakezdte.
2016. május 23., 19:13
Tavaly a világon csökkent, Magyarországon viszont nőtt az ultragazdagok száma, akiknek legalább 30 millió dollárnyi befektethető vagyonuk van. A következő tíz évben várhatóan lassabban bővül a különlegesen magas nettó vagyonnal rendelkező személyek vagyona – írta meg a Napi.hu egy befektetési tanácsadók és privátbanki vezetők körében végzett felmérésre hivatkozva.
2016. május 23., 18:27
Iskolaigazgatótól politikusig egyre többen hiszik: a jogegyenlőségnek nincs gazdasági felhajtó ereje. Inkább fizetünk azért, hogy emberek az árok szélén kapirgáljanak, mintsem hogy iskolában legyenek. Derdák Tibor szerint sokba kerül fenntartani az elnyomást, de a kiváltságos rétegek szívesen kifizetik az elnyomás árát. A Dr. Ámbédkar Iskola alapítója szerint az egyházak sem a rászorulókat segítik: iskoláik inkább kiválogatják a jobb társadalmi helyzetben lévő gyerekeket. Azt is állítja: Balog Zoltán jó szándékában nem kételkedik.
2016. május 23., 16:21
Eladták a Class FM országos kereskedelmi rádiót működtető társaságot, az Advenio Zrt.-t – hangzott el az érintettek hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. május 23., 16:13
Tényi István „közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával” fordult a rendőrséghez. A fideszes feljelentőember szerint a korábban a Teleki Blanka Gimnázium elé szervezett tüntetés is jogellenes volt.
2016. május 23., 16:01
Hatmilliárd forintos kartell miatt tizenöt gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést a nyomozók – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon hétfőn.
2016. május 23., 15:43
A 2018-as országgyűlési választások előtt szinte biztosan nem vezetik be Budapesten a dugódíjat, mivel a kormánypártok attól tartanak, hogy súlyos politikai károkat okozna – tudta meg az Origo.
2016. május 23., 15:40
A Fitch felminősítő döntése és az EB legújabb gazdasági ajánlásai kapcsán zajló kormányzati sikerpropaganda a manipuláció iskolapéldája: hogyan lehet a valóságot letagadni, a tényeket kiforgatni.
2016. május 23., 14:42
A Párbeszéd Magyarországért az egyik benyújtott költségvetési módosító javaslat alapján azt gyanítja, hogy a Fidesz 26 százalékos minimálbér-emelésre készül.
2016. május 23., 14:38
Előzetes letartóztatásba került vasárnap egy férfi, aki a gyanú szerint szerdán mentőápolói öltözetben bejutott egy váci házaspár lakásába, majd kirabolta őket – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
2016. május 23., 13:44
A szakszervezetek nyílt levélben követelik a kormánytól az ágazat minden szereplőjére érvényes életpályamodell kidolgozását, a kiegyensúlyozott működéshez szükséges egységes szabályozási rendszer felállítását, egy korhatár előtti nyugdíjrendszer kidolgozását, a bérek rendezését és a munkakörülmények javítását. Saját szakszervezeti törvényt is követelnek, ennek alapjait több ágazattal közösen maguk kezdik el lerakni. A közlekedésben működő érdekvédők elsőként vállalják nyíltan: céljaik elérése érdekében rendszeres, sőt folyamatos szakmai egyeztetést kezdeményeznek a kormánypártok mellett az ellenzékiekkel is.
2016. május 23., 12:28
A Medián áprilisi felméréséből kiderül, idehaza erősödött az antiszemitizmus: a megkérdezettek 23 százaléka nagyon, 12 százaléka mérsékelten antiszemita. A Jobbik támogatóinak 59 százaléka, a Fidesz híveinek 41 százaléka antiszemita nézeteket vall. De még az MSZP-szimpatizánsok 24 százaléka is azonosul ilyen eszmékkel. A ragályos hazai politikai gyűlöletbeszéd leszivárog a társadalomba, átalakítja a tömegek gondolkodását. Szakemberek azt is mondják, a Facebook a legveszélyesebb terep: a közösségi oldalakon parttalanul áradó indulatokkal szemben nehéz megvédeni magunkat.