Felminősítés: sikerpropaganda kontra valóság

A Fitch Ratings lépése, hogy kivesz minket a bóvliból és a legalacsonyabb befektetési kategóriába – egyebek között Namíbia, Mexikó és Törökország mellé – sorol minket, meglepetés volt és nem is. Egyrészt régóta lehetett számítani arra, hogy a makroadataink, a stabil finanszírozási helyzetünk alapján előbb-utóbb felminősítenek minket, másrészt viszont váratlan, hogy ezt az egyik minősítő éppen akkor teszi meg, amikor látványos fiskális lazításba kezd a magyar kormány. Kérdés, követi-e a Fitchet és ha igen, mikor a másik két hitelminősítő, amelyeknél még mindig bóvliban vagyunk.

Igazán nagy jelentősége ennek nincs, mert a befektetési és pénzpiac egy ideje már nem bóvliként kezel minket, legalábbis a megítélésünket nem elsősorban a minősítőkre, hanem a konkrét tapasztalatokra alapozza. Az alacsony kamatok közepette a magyar költségvetés is kedvező feltételek mellett jut finanszírozási forrásokhoz, ez lehetővé tette az alapkamatunk jelentős csökkentését a minősítésünktől függetlenül. A tőkebeáramlást pedig sokkal több tényező, mindenek előtt a gazdaságpolitika és a szabályozók kiszámíthatósága befolyásolja, sajnos nálunk évek óta nem túl kedvezően.

Mindezek ismeretében meghökkentő volt Varga Mihály értékelése, amely finoman szólva nem volt közvetlen viszonyban a tényekkel. A miniszter a szokásos szólamokat ismételve úgy állította be, hogy 2010-ben egy összeomlás előtt álló gazdaságot repítettek az egekbe, és a mostani felminősítés a Fidesz sikereinek, reformjainak eredménye. Ehhez képest tény, hogy 2010-ig, még a válság legkeményebb időszakában is hazánk

valamennyi hitelminősítőnél a befektetési sávban volt, és csak 2011 őszétől kezdve, éppen az Orbán-kormány unortodox gazdasági intézkedési miatt megrendült bizalom nyomán vágott minket mindenki bóvliba.

Maga a kormányfő többször megígérte, hogy ez csak néhány hónapra szól és 2012 végére már újra a befektetési kategóriába kerülünk. Erre azonban mostanáig kellett várni, aminek okai pontosan a kiszámíthatatlan, kapkodó gazdasági lépések, az állam erősödő piactorzító beavatkozása, valamint az általános korrupció voltak. A költségvetés helyzete már régen megengedte volna a felminősítést, de a negatív politikai tényezők ezt meghiúsították. Mindez hatalmas pénzügyi veszteséget okozott az országnak, főként a magasabb kamatfeláras időszakban.

Az utóbbi időben ez már kevéssé volt jellemző, ezért is rejtély, mire alapozza Varga, hogy a Fitch döntése 40-60 milliárd forintot hoz. Komolyabb befektetői hatásra akkor számíthatunk, ha a másik két minősítő is hasonlóan lép, de ugrásszerű javulás akkor sem várható. Jelzi ezt, hogy a forint most erősödött ugyan, de mindössze nagyjából fél százalékkal, ami elenyészőnek mondható, és nem befolyásolja Orbánék gyengítési törekvéseit.

Sajátos kormányzati reakciót váltott ki a napokban Brüsszel szokásos országértékelése és a hozzá fűzött ajánlássor. Az Európai Bizottság négy témára hívta fel főként a figyelmet: a fiskális fegyelemre, aminek kapcsán 100 és 200 milliárdos kiigazítást sürgetett az idei és a jövő évre, a korrupció elleni fellépésre, a közfoglalkoztatás hibáira és a kormányzati döntések, a gazdasági intézkedések átláthatóságának erősítésére.

A kormány első körben nem foglalkozott ezekkel, sőt úgy állította be, mintha Brüsszel dicséretekkel halmozta volna el a magyar gazdasági sikereket. Némi késéssel aztán az NGM válaszolt a kritikákra is, méghozzá a Fidesz szokásos kommunikációs stílusában. Először is kijelentették, hogy egyáltalán nincs szükség semmiféle megszorításra, ahogy a korábbi években sem volt soha, hiába kérte az EB.

Orbánék évek óta hangoztatják ezt, holott nyilvánvaló hazugság. 2011 és 13 között a hiánycél tartására, szoros összhangban az uniós ajánlásokkal a Fidesz-kormány összességében mintegy 2500 milliárd forintos költségvetési megszorítást hajtott végre, ennek részeként tucatnyi új közterhet vezettek be, lásd a különadókat, chipsadót, tranzakciós járulékot, további tucatnyi adót – köztük az áfát, jövedéki adót – emeltek. Százmilliárdokat vontak ki viszont az oktatásból, az egészségügyből, a szociális szférából, a magánnyugdíj-pénztári vagyon lenyúlásáról nem is beszélve. A gazdasági visszaesés 2012-13-ban jórészt éppen a hatalmas megszorításnak volt köszönhető.

Arról is elfeledkezik a kormány, hogy a 2017-es költségvetési lazítással tudatosan figyelmen kívül hagyja a hiány folyamatos csökkentésére vonatkozó uniós elvárást, és pont emiatt sürget Brüsszel 0,4 GDP-százalékos kiigazítást. Arról nem is beszélve, hogy az első negyedévi gyenge növekedési adat nyomán aligha tartható az egész évre várt ütem, és erre a büdzsé alakításában fel kell készülni. Ezt Orbánék persze jól tudják és várhatóan meg is teszik majd a szükséges korrekciós lépéseket, de tagadni fogják, hiszen tudjuk: megszorítások nem voltak és nem is lesznek.

Álságos a kormányzati reakció a többi felvetett problémára is. A

közmunkaügyében igazat adnak az Európai Bizottságnak, azaz elismerik a hatékonytalanságot, ennek ellenére az idei és jövő évi büdzsében továbbra is jóval több mint 300 milliárd forintot szánnak erre a célra. A legképmutatóbb válasz mégis az, hogy egyetértve Brüsszellel a magyar kormány célja is a korrupció elleni harc és az átláthatóság növelése. Mondja ezt az a kormány, amely állami szervezettségi szintre emelte a közpénzek lenyúlását, és törvények sorát hozza ennek eltitkolására, az átláthatóság megszüntetésére.

Ott van mindjárt példának az

MNB alapítványokügye, az állami cégek működésének titkosítása üzleti érdekekre hivatkozva, Paks II, a kiemelt beruházások kezelése, a trafik és földmutyik körüli homály, valamint az az általános gyakorlat, hogy az állami intézmények a hatályos törvényeket és az alkotmányos előírást semmibe véve rendre megtagadják a közérdekű adatok kiadását, és azt csak hosszú bírósági procedúra után teszik meg. Ezt nevezi a Fidesz átláthatóságnak.