Politikai gerillák

– Az persze nagyon fáj, amikor háromezren jelzik előre a Facebookon, hogy eljönnek velem tüntetni, aztán a végén ott állunk ötvenen. Olyankor azt érzem, hogy kész, vége, nem csinálom tovább – mondja

Büki Zoltánpolitikai aktivista, a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság vezetője. – Aztán másnap rámír valaki a közösségi oldalon, hogy bízik bennem, és hogy ne hagyjam abba, én meg vagyok olyan bolond, hogy folytassam. A magyar emberek igenis akarják a változást, csak éppen úgy vannak vele, hogy tüntessen helyettük a Büki Zoli. Hát jó, akkor tüntetek.

Nem lehet könnyű elviselni, hogy látványos, olykor polgári engedetlenségbe átcsapó politikai akciókkal Magyarországon csak egy szűk közönséget lehet megmozgatni. A pártrendszeren kívülről, jórészt a civil szférából érkező és általában légüres térben mozgó politikai aktivisták – Büki Zoltán,

Gulyás Márton, Sándor Mária és társaik – gyakran hangoztatják ugyan, hogy széles tömegeket képviselnek, valójában magányos harcosokról van szó.

Csepeli György szociálpszichológus szerint nem véletlen, hogy éppen a második és harmadik Orbán-kormány regnálása alatt bukkantak föl, és váltak ismertté ezek az aktivisták.

– Ezt a jelenséget partizán-politizálásnak nevezem, ami általában akkor bontakozik ki, amikor a meglévő politikai rendszer elveszíti szabályozó erejét, normái eltűnnek vagy meggyengülnek. Valójában egy olyan forradalmi helyzet keletkezik, amikor a régi rend már nem, az új rend pedig még nem képes megszabni a politikai cselekvések menetét – állítja Csepeli György. Szerinte a kiüresedett politikai térbe nem is törhetnek be mások, mint olyan névtelen, mindent vagy semmit hirdető partizánok, akik menet közben tanulják meg a politizálást. A szelekciót köztük az evolúció logikája biztosítja, csak az marad felszínen, akinek sikere van. „A partizán-politizálás magas szintű kockázatvállalási hajlandóságot, narcisszizmust, bátorságot és kitartást követel. Ilyen értelemben személyiségfüggő” – teszi hozzá a szociálpszichológus.

Gulyás Márton, a Krétakör egykori vezetője is elismeri, hogy a kiválasztódásban kulcsszerepe van a személyiségnek.

– Kétségtelen, hogy imádok médium lenni, dinamikus-attraktív személyiségnek tartom magam, ezekre a tulajdonságokra pedig szükség van egy politikai közösség működtetéséhez – mondja Gulyás. – Ellenfeleim agresszív dúvadnak tartanak, mert összekeverik az erőteljes fellépést a fenyegetőzéssel. Holott én elutasítom az erőszak minden formáját. Pusztán arról van szó, hogy dinamikusan élem meg az élet minden mozzanatát, így a tiltakozást is.

Sándor Mária más alkat. Ő is határozott, olykor kemény is, ha kell, de nem lett rabja a tömeg előtt való szereplésnek. Nem szerette meg az ilyen helyzeteket, inkább csak megszokta azokat.

– Elmegyek egy rendezvényre, ahol vastapssal fogadnak, még mielőtt egy szót is szóltam volna. De hát miért? Én nem vagyok egy filmsztár, pont olyan egyszerű ember vagyok, mint ők. Odajönnek hozzám ismeretlenek és megölelnek. Mivel érdemeltem én ezt ki? – vívódik

Sándor Mária.

Arra mindegyik aktivista pontosan emlékszik, melyik ügy volt az, amely először kivitte őket az utcára. Sándor Mária esetében ez egyértelmű, ő a saját és ápolónő kollégái helyzetét érezte tarthatatlannak, Büki Zoltán a magánnyugdíjpénztárak vagyonának állami lenyúlásán háborodott fel, Gulyás Mártont pedig az alaptörvény elfogadása dühítette fel annyira, hogy megafon után nyúlt. Mire feleszméltek, már utcai aktivistákká váltak.

A politikai gerillák hamar megtanulják, hogy a különböző hatóságok célkeresztjében élnek. Büki Zoltán például tavaly 24 tüntetést, demonstrációt, polgári engedetlenségi akciót szervezett, ezek miatt jelenleg 16 eljárás folyik ellene. Eddig csupán egy 100 ezer forintos bírság emelkedett jogerőre, de még ezt sem fizette be, mert törvénytelennek tartja, és az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben. Egyébként nem aggódik a büntetések miatt, ő is perli a rendőrséget: kártérítést követel olyan esetek miatt, amikor a bíróság utólag kimondta, jogtalanul tiltották meg számára egy adott akció megtartását. Szerinte végül kijön majd a nullszaldó.

– Tavaly összesen 108 alkalommal kellett bemennem a rendőrségre vagy a bíróságra, azaz nagyjából 2-3 naponta – mondja Büki Zoltán. – Igaz, nem csak a saját ügyeimben járok be, hanem a társaimat is gyakran én képviselem. Kellemetlen, persze, hogy szinte hazajárok a rendőrségre, de meg lehet szokni, egy idő után már nem szorul össze a gyomor, immunissá válik az ember. Legalábbis én. A többieken látom, hogy ezt sokkal nehezebben viselik.

Gulyás Márton azt az elvesztegetett időt sajnálja, amit a különböző eljárások elvesznek az életéből. Amúgy saját maga miatt nem aggódik, a hatósági vegzálást ő is jól tűri, viszont az édesanyja budapesti címére van bejelentve, ezért a rendőrök általában először nála szokták keresni.

– Édesanyámnak eleinte görcsbe rándult a gyomra, valahányszor megállt egy rendőrautó a ház előtt, de aztán ő is megszokta a dolgot. Sokszor ugyanazok a járőrök jönnek ki, már ismerik egymást, jól elbeszélgetnek, sőt, anyukám általában megkínálja őket egy csésze kávéval – meséli Gulyás.

A magányos aktivisták ritkán válnak profi politikussá. Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság – Politikaelemző Központ munkatársa szerint az ellenzéki média által gyakran sztárként kezelt aktivisták közül csak kevesen képesek a csapatjátékra, márpedig egy politikai pártban – még ha az előretolt ék szerepét is osztják valakire – nem sok tér jut az önálló akcióknak. Van példa rá, hogy valakit „szocializál” egy politikai párt, Barabás Richárd például utcai aktivistából lett a PM profi politikusa, emlékeztet Szentpéteri Nagy Richard. Csepeli György ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a már meglévő politikai alakulatok – akár a hatalmat szolgálják, akár ellenzékben vannak – nem igazán kedvelik a partizánokat, mivel felborítják a status quo-t, fenyegetik a jól fizető, kényelmes, kockázatmentesen betöltött stallumaikat.

Ha rövid távon kevés kézzelfogható eredményt is mutathatnak föl a magányos harcosok, közép- és hosszútávon mindannyian bizakodnak a sikerben. Büki Zoltán például egy pártalapítás kellős közepén jár, az általa vezetett Híd a Jövőbe Pártól azt reméli, hogy a 2018-as választásokon sikerrel szerepel majd. Sándor Mária nem akar politikus lenni, hetente elbizonytalanodik, de mindig kap valami olyan impulzust, ami a folytatásra ösztönzi.

– Nemrég Győrbe hívtak egy egészségügyi fórumra, de egy nappal a találkozó előtt kiderült, hogy az előre megbeszélt sofőr más elfoglaltsága miatt nem tud levinni vidékre. Körbeírtam az ismerősöknek, hogy segítségre van szükségem, de úgy alakult, hogy senki nem tudta vállalni a másnapi fuvart. Alig bírtam aludni, csak forgolódtam az ágyban, nem akartam cserben hagyni azokat, akik kíváncsiak rám. Aztán hajnali négykor kaptam egy sms-t Juhász Pétertől, az Együtt alelnökétől, hogy szerzett egy sofőrt, ha még aktuális az ügy. Meghatódtam – meséli Sándor Mária, aki megértette: nem szállhat ki, amíg a kollégái úgy érzik, helyettük-értük is vívja a harcát. – Addig kell folytatnom, amíg végre képes leszek hatni a döntéshozókra, és érdemi változások történnek az egészségügyben. Ha kell, akkor nagyon hosszú ideig – teszi hozzá.

Gulyás Márton – aki jelenleg külföldi reklám- és marketingmunkákból tartja fenn magát – azt biztosan tudja, hogy hosszú távon akar „közéleti helyzetekkel” foglalkozni. Nagyjából 5-10 éves távlatban gondolkodik, ez alatt szeretne felépíteni egy olyan baloldali közösséget, amely intézményekkel, kulturális identitással, mozgalmi tudattal is rendelkezik. Egyáltalán nem szeretne kiszállni a politikacsinálásból, inkább az foglalkoztatja, miként lehet fenntarthatóvá tenni a közéleti szerepvállalást, hogy ne tűnjön „pontszerűnek” a tevékenysége. Habitusából adódóan azonban abban is biztos, hogy egy-egy közéleti esemény kapcsán bármikor megszólalhat benne az aktivista, és olyankor képtelen lesz visszafogni magát.

Szentpéteri Nagy Richard szerint hosszú távon nem lehet sikeresen politizálnia annak, aki mögött nem áll egy jól szervezett struktúra. A magányos aktivisták sorsa az eljelentéktelenedés, kivéve, ha forradalmi helyzet állna elő. Hasonlóan látja a helyzetet Csepeli György is:

– A magányos harcosok sikere attól is függ, hogy a helyzet valóban megérett-e arra, hogy az elit a régi módon már ne tudjon uralkodni, s az alávetettek a régi módon ne akarjanak élni. Ha ez az érzés általánossá válik a társadalomban, akkor a partizán-politizálás sikerre lesz ítélve.