Magyar Péter egy év után visszatért a Partizánba, ismét interjút adott.
Orbán Viktor és Alice Weidel, a német Alternatíva Németországnak párt kancellárjelöltje közösen tartottak sajtótájékoztatót a Karmelitában.
Hamarosan elkezdik építeni a Nagykörúton a bringasávot, most pedig az is kiderült, milyen változtatásokat terveznek.
Az erkölcsi bizonyítvány több helyzetben is szükséges lehet, legyen szó hitelfelvételről vagy munkahelyváltásról. Az erkölcsi bozonyítvány igénylése egyszerű, ám vannak esetek, amikor fizetni is kell érte.
Nagy a bérfeszültség az oktatásban, emiatt aláírásgyűjtést indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, és követelik az oktatást segítő dolgozók bérrendezését.
2023. október 7., 19:48
Az Izraelben kialakult tragikus helyzetre közleményben reagált a Wizz Air.
2023. október 7., 18:28
„Mekkora bűn, ha valaki azt kéri, fogjam meg a farkát?” – kérdezte Kútvölgyi Erzsébet Veiszer Alindától, amikor Marton László zaklatási ügyére terelődött a szó.
2023. október 7., 16:33
Ha megépül az összes magyarországi akkumulátorgyár, akkor azok az európai akkumulátorigények húsz százalékát fogják kielégíteni – jelentette ki a korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnöke szombaton Debrecenben.
2023. október 7., 16:09
A Gazdasági Versenyhivatal megvizsgálja, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. a fogyasztók számára egyértelmű módon kommunikálta-e a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától alkalmazott díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket.
2023. október 7., 15:54
Novák Katalin köztársasági elnök határozottan elítélte egy szombati üzenetében a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyvereseinek aznap reggeli támadását Izrael ellen, és Magyarország rendíthetetlen támogatásáról biztosította Izraelt.
2023. október 7., 15:34
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a munkavédelmi törvény lazításával kapcsolatos törvénymódosító tervezeteit.
2023. október 7., 14:55
Figyelemfelhívó kampányt indított a MÁV-Volán csoport a munkavállalói elleni támadások megelőzésére, a társaság honlapján, közösségimédia-felületein, vállalati blogjában, valamint plakátokon próbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az erőszak nem megoldás a nézeteltérések rendezésére – közölte a közlekedési cég szombaton.
2023. október 7., 14:33
Vasárnap markáns hidegfront vonul át az országon, átmeneti erős lehűlést okozva. A front átvonulását erős, több helyen viharos szél kísérheti, és a szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.
2023. október 7., 13:35
Vagyonadó bevezetését javasolja a Párbeszéd-Zöldek, az intézkedés ezerötszáz milliárd forintos bevételt eredményezne éves szinten a költségvetés számára a párt számításai szerint – mondta Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek szóvivője, Újbuda alpolgármestere szombati online sajtótájékoztatóján.
2023. október 7., 13:29
Vasárnap az északnyugatira, majd északira forduló szél lesz erős, helyenként viharos.
2023. október 7., 12:26
Közel 7000 gyerek él ma gyermekotthonban és drasztikusan magas a hiányzó nevelőszülők száma. Az SOS felmérése szerint számos előítélet övezi a gyermekvédelemben élő gyerekeket. A felnőtt lakosság 7 százaléka gondolja úgy, hogy maga a gyerek tehet róla, hogy állami gondozásba került.
2023. október 7., 11:58
A kormány álljon végre a magyar munkavállalók mellé, és ne a külföldi, valamint a magyar nagytőkét szolgálja ki – mondta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
2023. október 7., 10:12
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2023. október 9-15. között „ Focus on the road” elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést tart, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik.
2023. október 7., 09:56
Több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt emberek száma idén az elmúlt év azonos időszakához képest – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.
2023. október 7., 09:47
Ágh Péter szerint az egy vonatra eső késés 2023 első felében 6,1 perc volt és a 1828 betöltetlen álláshely a MÁV-nál jelentéktelen.
2023. október 7., 09:27
A II. Rákóczi Ferenc útra kaptak riasztást a tűzoltók, akik hamar kiértek a helyszínre, és eloltották a lángokat.
2023. október 7., 07:25
A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.
2023. október 6., 20:32
Hipó került az ELTE TTK lágymányosi épületének vízvezetékrendszerébe. Emberi egészségben nem esett kár, de számos tudományos projekt és kísérleti állatok tömege döglött be – szó szerint.