2014. december 13., 09:06

Tanai-Toguro Gyula régi kollégánk, képeivel, karikatúráival sokszor színesítette lapunkat. Autodidakta művész és örök ellenzéki kultúrmozgalmár, aki annak idején már a Gyurcsány-kormányt sem kímélte vitriolos rajzaival. A Fidesz hatalomra jutása után egyik szervezője lett a „Visszakézből Kerényinek” képzőművészeti akciónak, amely az államilag finanszírozott történelmi festészet ellen tiltakozott. Idén, áprilisban pedig művészbarátaival közös tárlattal léptek fel a szélsőjobb ellen. A festő-grafikus most új oldaláról mutatkozott be, bizonyítván: nem csak az ecsetet forgatja mesteri fokon, de a fakanalat is. A Vígszínház mögött nemrég nyílt 42 Gastro & Art éttermet fő művének tekinti. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

2014. december 13., 08:34

Uniós jogba ütközik a januártól életbe lépő magyar szabályozás az export- és importcikkek útjának kötelező elektronikus követéséről, mert bürökratikus eszközökkel akadályozza az áruk szabad áramlását – állítják az osztrák Kurier lap által idézett jogászok. Németország az ügyben már Brüsszelhez fordult.Ráadásul még senki sem tudja pontosan, hogyan működik majd a rendszer.

2014. december 12., 17:15

Reagált az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a legfőbb ügyész október 27-i megkeresésére, „érdemi információt nem jelölt meg” a beutazási tilalommal kapcsolatban, megerősítette ugyanakkor, hogy vízumügyről van szó, amelynek részletei bizalmasak – tudatta a Legfőbb Ügyészség (LÜ) péntek délután az MTI-vel. Egyúttal közölték azt is, hogy a választ megelőzően bűnügyi jogsegélyt kértek egy folyamatban lévő büntetőügyben az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumától.

2014. december 12., 16:59


„Tarlós István főpolgármester 2014. december 15. (hétfő) délutánra összehívta Budapest 23 kerületének polgármestereit az M0-ás körgyűrű fizetőssé tétele kérdésének ügyében” – írta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

2014. december 12., 16:16

A Neue Zürcher Zeitung című tekintélyes svájci lap Magyarország kormánya nyomás alatt – Merev drogtörvény elterelési manőverként címmel közölte bécsi tudósítója, Meret Baumann cikkét. Magyarországon erőteljes kritikába ütközik a javaslat, hogy kötelező drogtesztet vezessenek be a fiatalkorúak számára. A vihar jól jön az Orbán-kormánynak.

2014. december 12., 14:42

A Párbeszéd Magyarországért (PM) közérdekű bejelentéssel az alapvető jogok biztosához fordul a Miniszterelnökségen bevezetett tízórás munkanap bevezetése miatt, mert szerintük az törvénytelen és az összes munkavállalóra fenyegetően hat.

2014. december 12., 13:45

Minden kormánynak kényelmes a Fidesz által kiépített berendezkedés, mert nem intézményekkel, hanem opportunista egyénekkel van dolga – mondja a Transparency International (TI) Magyarország jogi igazgatója. Úgy véli: az unió nagy befizető tagállamai – így Németország – tisztában vannak az adófizetőik pénzét elszívó magyar korrupcióval. Nem kizárt, hogy informálisan bírnák lemondásra Orbán Viktort.

2014. december 12., 11:13

A magyaroknak összerándul a gyomra, ha arról hallanak, hogy a kormány megvédi őket valamitől, mert ott a nap végén biztosan ők állják a cehet – reagált az Együtt Orbán Viktor reggeli rádiónyilatkozatára.

2014. december 12., 08:44

A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél.

2014. december 12., 08:35

Márai Sándor kassai, Végel László újvidéki. Mindkét várost elszakította a trianoni diktátum, de aztán a háborús és háború előtti (tűz)fészkelődés nyomán rövid időre visszakapta őket a revizionista Horthy-Magyarország, amelynek vezetőiben azonban nem volt meg a kellő bölcsesség a helyzet kezeléséhez. (Márai tanulságos, dokumentum értékű naplóit olvasta és széljegyzetelte Végel, a kései kolléga: Négyszemközt Máraival. Naplójegyzetek 1992-2014.)

2014. december 12., 07:22

Orbán Viktor kormányfő szerint most állnak át a kampányüzemmódról a kormányzati üzemmódra, jóllehet az őszi önkormányzati választásokat követően már csak a kormányzati munkára összpontosítottak, a politikai közélet még felhevült tempóban zakatol.

2014. december 12., 05:17

A főváros környéki települések lakosságának érdekében a Pest megyei önkormányzat arra kéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy gondolja át az M0-s bizonyos részeinek, illetve az autópályák budapesti bevezető szakaszainak fizetőssé tételét – közölte az önkormányzat hivatalának sajtófőnöke csütörtök este az MTI-vel.

2014. december 11., 15:14

Semmilyen szándékkal nem lehet Radnóti Miklós életművét és felesége emlékét politikai vagy médiakampány témájává tenni – mondja Ferencz Győző irodalomtörténész, Radnóti irodalmi hagyatékának kezelője annak apropóján, hogy sokan nehezményezték: a 102 éves korában elhunyt Radnótiné Gyarmati Fanni nem hagyta mindenét az államra. Ferencz Győző szerint mindaz, ami Radnótiné nevével történik, visszamenőleg is igazolja teljes elzárkózását a nyilvánosságtól. A napokban jelent meg a költő feleségének naplója, amely az özvegy kérésére csak halála után kerülhetett nyomdába.

2014. december 11., 12:40

Mivel csak nem hivatalos, a sajtóból merített információi vannak az ügyről, az amerikai nagykövetség ügyvivője egyelőre nem tudja kommentálni a hírt, hogy a NAV elnöke feljelentette őt. Vida Ildikó ügyvédjén keresztül ma reggel jelentette be: nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős sérelmet okozó rágalmazás miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.

2014. december 11., 12:17

Drágábban hozatta Magyarországra a szegényeknek szánt csibéket a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány, mint amennyibe az állatok kerültek. De nem ez az egyetlen furcsaság a miniszterelnöki főtanácsadó állami cégek adományaival jól kitömött alapítványa körül.

2014. december 11., 09:16

Idegesen reagált a kormány, amikor John McCain újfasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort. Arra viszont már szinte nem is reflektált a kabinet, hogy a republikánus szenátor közleményében jelezte: a 2010-es kormányváltás óta antidemokratikus változásokat tapasztal Magyarországon, veszélybe került a bíróságok függetlensége, üldözik a civil szférát, megnyirbálják a sajtó szabadságát. A jogrendszer átalakítása veszélyezteti a fékek és ellensúlyok működését. Hasonló aggodalmakat korábban a Velencei Bizottság és az Európai Parlament is jócskán megfogalmazott; a Tavares-jelentés például ízekre szedte a magyarországi jogalkotást, az európai normákkal ellentétesnek tartva a folyamatot. Mindezt kiegészítik az EBESZ ellenőrei, akik az idei országgyűlési választás után 36 ajánlást fogalmaztak meg, szakértők szerint a szabad és demokratikus választásnak ennyi akadálya volt. Az Orbán-rezsim legkeményebb hazai kritikusa, Vörös Imre szerint ezek a bírálatok a semmibe hullanak, mert az önkényuralom mechanizmusai már kiépültek az országban.