Mészáros elfelejtett milliárdja – nincs következmény

Nem lesz semmilyen következménye annak, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester elfelejtette beírni egymilliárd forintot a vagyonnyilatkozatába.

2014. december 12., 09:03

A gázszerelőből lett milliárdos Mészáros cégeinek a 2010-es kormányváltás óta jól megy. Az Orbán Viktor barátjaként ismert Mészáros 2011-ben még csak 10 milliót, 2014-ben viszont már több mint egymilliárd forint osztalékot vett ki a cégeiből.

Utóbbi összeg e hét keddig nem szerepelt Mészáros vagyonnyilatkozatában – erre az RTL Klub talált rá. A csatorna híradójának megkeresése után Mészáros javította a vagyonnyilatkozatát, és beleírta a hiányzó egymilliárdot.

Mészáros azt mondta, elfelejtette beírni az egymilliárd forintot, aminek nagy részét ingatlanokra és a megélhetésére költötte.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke

az RTL Klubnak azt mondta, a felcsúti polgármester feledékenységének nincs semmilyen következménye. Gémesi hozzátette: a vagyonnyilatkozatoknak így – következmények nélkül – semmi értelme nincs.

Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint a vagyonnyilatkozatokat automatikusan senki sem ellenőrzi, ezért szigorítást szeretnének. „Az állami adóhatóság minden évben automatikusan vesse össze a vagyonnyilatkozatokat és a nyilatkozó adóbevallását. Szűrje ki, ha indokolatlan vagyonosodásra utaló jeleket talál, és indítsa meg a szükséges eljárásokat, akár büntetőeljárást is” – mondta Ligeti.

Rubovszky György, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke korábban azt mondta, hogy a parlamenti pártok tavasszal munkacsoportban vizsgálják felül a vagyonnyilatkozatra vonatkozó szabályozást.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.