A Nagy Testvér Magyarországon

Uniós jogba ütközik a januártól életbe lépő magyar szabályozás az export- és importcikkek útjának kötelező elektronikus követéséről, mert bürökratikus eszközökkel akadályozza az áruk szabad áramlását – állítják az osztrák Kurier lap által idézett jogászok. Németország az ügyben már Brüsszelhez fordult.Ráadásul még senki sem tudja pontosan, hogyan működik majd a rendszer.

2014. december 13., 08:34

Az osztrák lap „A nagy testvér Magyarország útjain” címmel tudósít arról, hogy nagy felháborodást váltott ki a legújabb magyar rendelkezés, miszerint elektronikusan követik az export- és importcikkek útját.

Ráadásul nagy bírságok fenyegetnek, ha januártól nem jelentik be előre az ilyen árukat részletesen az adóhatóságnak. Az EKAER (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) célja, hogy visszaszorítsák az áfacsalásokat, illetve felszámolják a
korrupciót.

Az osztrák szállítmányozók, de a kereskedők is dühöngenek – részben a bürokratikus pluszköltségek, részben pedig amiatt, hogy ha elmulasztják a tájékoztatást, akkor drákói büntetésekkel kell számolniuk: az adóhivatal akár 40 %-nyi összeget is kiróhat
penitenciaként a termék értéke alapján, illetve ugyanilyen mértékbe foglalhat le árut a szállítmányból.

Viszont még senki sem tudja pontosan, hogyan működik a rendszer, az információ kevés. A speditőrök attól tartanak, hogy pl. a gyűjtőszállítmányok esetén, amikor több száz cikket visznek, nem tudják begyűjteni az adatokat, ezért nem is lesznek képesek korrekt jelentést leadni.

A DB Schenker Ungarn vezetője mostani formájában kivitelezhetetlennek tartja az EKAER-t. Jogászok pedig úgy látják, hogy a szabályozás uniós jogot sért, mert bürokratikus
akadályokkal gátolja az áruk szabad áramlását. Németország már Brüsszelhez fordult az ügyben.

A sok nyitott kérdés miatt különben még nincs meg a végrehajtási rendelet sem. A rendszer ennek ellenére január 1-vel életbe lép, de bírságolni csak két hét múlva kezdenek.


(Forrás: Szelestey Lajos / Klubrádió)