A koncon marakodnak

– „Nem ezért szerveztünk polgári köröket. Nem ezért győzködtük a barátainkat. Nem azért álltunk ki mellettetek minden fórumon, hogy ti meggazdagodjatok.” Mit gondol, amikor ilyet hall, ráadásul a Magyar Krónika főszerkesztőjétől, Bencsik Gábortól?

– Őszinte felháborodásnak tartom. Mint minden politikai garnitúrában, a Fidesz hátországában is vannak hívők és opportunisták. Durva hasonlattal: a Rákosi-diktatúra kiépítésekor előbb-utóbb kiszórták, börtönbe küldték azokat, akik a Horthy-rendszerben vagy a nyilas érában tisztességesek voltak. Mert aki egyszer tisztességes volt, az máskor is képes erre. Simán elképzelhető, hogy Bencsik Gábor hívő, és irritálja a magyar közéletben tapasztalható nyílt korrupció. A korrupció ugyan nem magyar sajátosság, de az utóbbi időben hazánkban terjedő formái egyértelműen sajátos mintákat követnek. Egy Varsóból tudósító holland újságíró mondta nekem a minap: az a nagy különbség a magyar és a lengyel korrupció között, hogy Lengyelországban nincs a nyilvánosságban hirtelen meggazdagodó politikus. Kaczyński kétszobás lakásban él, nem érdekli a pénz, ilyen értelemben robespierre-i minőség. Ahogy elindulunk a Balkán és a volt Szovjetunió felé, a korrupció egyre nyíltabbá válik, a megmagyarázhatatlan politikusi vagyonosodás egyre kevésbé számít kirívónak. Gondoljunk csak Ukrajnára, ahol a bukott állami vezetők az átlagpolgárok számára felfoghatatlan, kényúri luxusban éltek.

– Kezdünk „felzárkózni”.

– Igen. Ahogy a piacgazdaságban elkezdődött a haveri, állami kapitalizmus kiépítése, úgy a korrupció terén is keleti mintákat vesz fel a politikai osztály. A gazdagodás nyílt. Lázár János a nyilvánossággal pikírt módon közli: neki ez jár, amúgy meg a Rolex, a csehországi vadászat szerinte nem luxus.

– Bencsik Gábor, Pokorni megszólalása, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz publicisztikái hathatnak? Vagy csak az a baj, hogy „korrupció az, amiből kihagytak”?

– Nagyon bízom benne, hogy Hofi ebben tévedett. Biztosan nem igaz, hogy pár civilszervezetet és az oknyomozó újságírókat leszámítva mindenki korrupt, vagy otthon savanyodik, amiért őt kihagyták a buliból. A kormányra talán az üthet vissza, hogy közpénzből gazdagította a gazdasági holdudvarát, sőt ipari méretekben csoportosítja át a piaci jövedelmeket az oligarchákhoz. Akik most valószínűleg a koncon marakodnak.

– Azon túl, hogy a nyilvánosság nyomást gyakorolhat, tényleg megvéd?

– Ügyfeleinknek mindig elmondjuk, hiába védi meg őket a hatóság, a feljelentett tudni fogja, hogy ő volt az, akinek eljárt a szája. Ilyenkor valóban számít a nyilvánosság, ráadásul a hatóságot is presszionálja.

– Annyira azért nem, lásd Horváth András ügyét.

– Ott is megindult egy nyomozás, ami persze sehol sem tart. De mondjuk ki: Horváth András egy jelenségre hívta fel a figyelmet, valószínűsítő adatokkal állt elő.

– Az ő dolga lett volna bizonyítékokat szolgáltatni?

– Nem. Az ő ügyében valószínűleg sosem fog olyan NAV-fejléces papír előkerülni, amelyen Vida Ildikó-s aláírással szerepel: „Ezen cégek után ne nyomozz.” Ha ebben az ügyben én lennék az ügyész, mintákat keresnék. Olyan sajátosságokat, amelyek mentén kirajzolódik, kikkel kivételezett a NAV.

– Összetett nyomozás lenne.

– Igen. És éppen ezért nem várható, hogy a NAV-ot körüllengő, adócsalásos, korrupciós botrányban Horváth András vagy éppenséggel Barack Obama álljon elő bizonyítékokkal. A bizonyítás a magyar hatóságok dolga. Kideríthetnék például, voltak-e olyan cégek, amelyek rendre megúszták azt a stiklit, amiért a versenytársak ellen eljárást indult. A szelekció ugyanis nagyon gyanús.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy Vida Ildikó távozik a NAV éléről?

– Mi évek óta rendszerszintű korrupcióról beszélünk. Az, hogy Vida Ildikóval szemben van-e eljárás, individuális szinten persze fontos, de a rendszert nem befolyásolja. Az állam nem akar szembenézni azzal, hogy strukturális gondról van szó. Amikor a kormány a Btk.-t szigorítja, felesleges dolgot tesz. Hiszen így csak az egyedi esetekre tud lecsapni, a korrupt rendőrre, esetleg a hálapénzt elfogadó orvosra, de a rendszert nem változtatja meg. Büntetőjoggal nem lehet társadalmi jelenségeket kezelni. Pedig nem rakétatudomány a korrupció elleni hatékony fellépés. Az elsődleges az lenne, hogy az állam jó példával járjon elöl. Ehhez képest a legrosszabb, ha büntetlenül folyhat a magas szintű kormányzati korrupció – látványos vagyonosodással –, mert azt üzeni: az egyszerű polgár hétköznapi, magánéleti és üzleti stiklijei is beleférnek.

– A kormány ehhez képest kifejezetten megkönnyíti a korrupciót. Csak egy friss példa: a 4000 milliárdos paksi beruházás kapcsán a fejlesztési miniszter olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely lehetővé teszi, hogy semmire ne kelljen közbeszerzést kiírni.

– Idehaza már hosszabb ideje irracionális a közélet. Ez nem 2010-es fejlemény, azóta „csak” törvényerőre emelkedett. Alkotmánybíró lassan már csak abból lehet, akinek nincs olyan szakmai múltja, amelyre támaszkodva ellent tudna állni a kormányzati nyomásnak, vagy nem elég etikus ahhoz, hogy ellen akarjon állni. Az Állami Számvevőszéknél, az adóhatóságnál, a rendőrségnél és az ügyészségnél meg az a probléma, hogy a vezetők kiválasztása túlzottan is politikafüggő, ezért a szakmai szempontok háttérbe szorulhatnak. Így sikerült szétverni a fékek és ellensúlyok rendszerét. És most már a gazdaságban sem a szakmai teljesítmény, hanem a politikai kapcsolat kezd meghatározó jelentőségűvé válni.

– Sokan abban reménykednek, hogy majd az unió észreveszi, mire mennek el a milliárdjai. A TI is idézi, hogy az EU februárban kiadott korrupció elleni jelentése szerint a közbeszerzések gyakorlata számos súlyos problémát vet fel Magyarországon, például egy-egy cég kirívóan sokat nyer az uniós társfinanszírozású pályázatokon.

– Az unió lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Nem gondoltak arra, hogy egy-egy tagállam nyíltan keleti útra tér, és állandóan szabadságharcot vív. De ettől még tisztában vannak azzal, hogy a magyarországi és másutt meglévő korrupció mennyire csapolja meg az európai adófizetők pénzét. Ám egyelőre nincs olyan mechanizmus, amely ezt képes lenne hatékonyan kezelni: a puha diplomáciai eszközök és a kemény kivéreztető szankciók között a különbség óriási, és nincs átmenet. Persze az unió – ha ez ügyben konszenzusra jutnak az egyes intézményekben, ami egyébként nem valószínű – kihirdetheti Magyarországgal szemben a 7-es cikkelyt, felfüggesztheti tagsági jogunkat az Európai Tanácsban, megszüntetheti a finanszírozásunkat. De ezt egyetlen magyar sem kívánhatja. Hiszen így Magyarország elvérzik.

– De mi a másik út? Hiszen bár egyértelmű összefüggés mutatható ki egy ország korrupciós fertőzöttsége és gazdasági teljesítménye, versenyképessége között, amíg kisegít minket az uniós pénz, addig a rendszer fenntartható.

– Ez itt a dilemma. A kormány láthatóan úgy van vele: ha morogva fizetnek, ha mosolyogva, nekik ugyanolyan jó. A jelenlegi hatalmi berendezkedés csak a pénzből ért. A TI nem gondolja, hogy jó lenne, ha elzárnák a pénzcsapokat, de azt is látjuk: egyedi eseteken kívül nem tudunk eredményt elérni a rendszerszintű korrupció ügyében.

– Akkor?

– Több mint valószínű, hogy az Európai Unió nagy befizető tagállamai – így Németország – tisztában vannak az adófizetőik által fizetett pénzt elszívó korrupcióval. Tudják, hogy a polgáraik adójából a mi uniós támogatásunkhoz előteremtett pénz részben korrupt kelet-európai politikusok zsebeibe meg svájci számláikra vándorol. Valószínűsíthetjük, hogy megelégelik a folyamatos lopást, és az érintett kormányok elé fogják tárni az erre vonatkozó bizonyítékaikat. Ennek a megtörténtére majd abból következtethetünk, ha egyes korrupt vezetők hirtelen megromlott egészségi állapotra hivatkozva lemondanak.

– Vagyis csak külső nyomásra, hatásra volna eltávolítható a kormány?

– A mostani kormánypolitika a választók körében eddig sikeres volt. A voksolásokat akkor is megnyerték volna, ha nem írják át a szabályokat. Az ellenzék annyira megosztott és oly mértékben alulteljesít, hogy a bizonytalanokat nem tudta megnyerni. A korrupció, a vagyonosodás témája tízezreket utcára tud vinni, de ennyi voks még mandátumot sem eredményez, nemhogy kormányváltást.

– Arról nem is beszélve, hogy a kiépült korrupt gépezetet – néhány személycserével együtt – lehet, hogy könnyebb tovább működtetni, mint lecserélni.

– A korrupció súlyos formái nem 2010-ben alakultak ki; a rendszerváltás óta jelen vannak. A TI már 2008-ban kimondta: intézményesült a korrupció Magyarországon. A legkockázatosabb területeken – a párt- és kampányfinanszírozásban, a közbeszerzésekben – egyik kormány sem lépett érdemben. Nincs kétségem, hogy minden kormánynak rendkívül kényelmes az a berendezkedés, amit a Fidesz kiépített. Hiszen nem intézményekkel, hanem szakmailag megkérdőjelezhető, opportunista egyénekkel van dolga. Márpedig róluk elképzelhető, hogy más színű kormánnyal is kiegyeznek, ahogy erre az elmúlt ciklusokban volt már példa. Ez alól egyedül a bíróság a kivétel.

– Amely még autonóm módon viselkedik.

– És sokszor kényes ügyekben is nagyon jogállami döntéseket hoz. Ezt nemcsak a napi tapasztalat mondatja, de a belföldi és a régiós korrupciós felmérések is. Bár Magyarországon a bírósági rendszerrel komoly minőségi, átláthatósági és kontrollbeli problémák vannak, a bírói korrupció nem megbocsátható és rendszerszinten nincs is jelen. Ennyi a jó hír.