Orbán: A fizetős sztráda a magyarok érdeke

A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél.

2014. december 12., 08:44

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel kiemelte, hogy az autópályák használói az évi 41 ezer forint helyett 5 ezer forintért válthatnak matricát, míg az országon átutazók ebből kimaradnak. Az M0-sra és az autópályák fővárosi bevezető szakaszaira utalva megjegyezte: nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani. A miniszterelnök jelezte: igazat ad Bús Balázs óbudai polgármesternek, aki városi hídnak tartja a Megyeri hidat. Szavai szerint lehet azt a szakaszt másként kezelni, de erről majd a szerdai kormányülésen egyeztetnek. A költségvetésnek mindenesetre minden fillérre szüksége van, hiszen a 2015-ös büdzsé 2,4-2,5 százalékos hiánnyal tervez, azaz még mindig többet költünk a bevételnél.

Munka, jövedelem, lakás – majd egyszer

A költségvetés egyértelmű szándéka anyagi biztonságot – munkát, jövedelmet, lakást, megtakarítást – teremteni a családoknak. Ma még nem tartunk ugyan itt, de a cél az, hogy mindenki biztos hátországot érezhessen a háta mögött. Ehhez az kell például, hogy a gyermekszegénység végre eltűnjék Magyarországról, a hároméves kortól működő óvoda ebben például biztosan segít majd – hangsúlyozta a miniszterelnök. Elég szomorú – tette hozzá –, hogy a pénzügyi válság idején ezt az ország nem tudta megadni. Ezek egyébként nem a kormányt népszerűsítő lépések, hangsúlyozta Orbán Viktor, a kabinet ugyanis ezzel nem törődik. Nem népszerű, hanem jó miniszterek kellenek, akik megadják az embereknek a tiszteletet, elvégzik a munkát, és hozzák az eredményeket.

Drogteszt politikusoknak, újságíróknak

A nagy vihart kavart drogteszt-javaslatról a kormányfő azt mondta, a gyermekek a droggal összefüggésben áldozatok, az államnak pedig kötelessége a szülőknek segíteni azzal, hogy minden évben lehetőséget biztosít egy drogtesztre. Magyarországon egyébként folyamatosan jelennek meg az egyre veszélyesebb szerek, amelyek az egész társadalmat, sőt a gazdaságot is fenyegethetik, ezért kell az országot nagyon gyorsan megtisztítani a drogmaffiától – jelentette ki. A politikusokat, újságírókat pedig azért kell bevonni a körbe, hogy ez a harc valóban hiteles lehessen.

Paksi bővítés

Az energiakérdésekről a miniszterelnök úgy vélte, a mostani geopolitikai helyzetben alapvető kérdés, hogy Ukrajnát megkerülve is érkezhessen gáz Magyarországra, hogy a családok biztonságban lehessenek. Ezt a célt szolgálja, hogy több vezetékről is tárgyalunk, és ezt erősíti a paksi erőmű bővítése is, amelynek kapcsán a héten három szerződést is aláírtunk. Orbán Viktor azt mondta, ebben a tekintetben nyugodt, hiszen az oroszok néhány nappal korábban egy hasonló megállapodást kötöttek egy hasonló technológiájú erőműről a finnekkel – írja az MTI.

Nyugalom és derű

A kormány legfontosabb feladatairól szólva a miniszterelnök hangsúlyozta: a nemzeti érdek politikáját ezután is folyamatosan támadni fogják, ezért figyelni és küzdeni kell, miközben belül nyugalmat kell teremteni, hogy a magyar emberek derűvel élhessék az életüket. A remény egyébként indokolt – tette hozzá –, mert egyre inkább dolgozzuk le történelmi hátrányunkat, gyorsabban növünk, mint az EU, jövőre pedig elindul az ország legnagyobb gazdasági terve is – hangsúlyozta a kormányfő a 180 percben.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.