2011. június 27., 11:45

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Déli Vasút 150. születésnapja alkalmából elmondta: bár a vasút valaha élenjáró iparág volt, az elmúlt évtizedekben elmaradtak a szükséges vasúti beruházások, fejlesztések, ez pedig negatívan hat a mai vasúti szolgáltatások minőségére.

2011. június 27., 08:37

A két politikai elemző számos írásában foglalkozott az MSZP-vel. Lapunkban is többször véleményezték a szocialisták belügyeit és politikáját. Most arról kérdeztük őket: mit gondolnak az MSZP szombati kongresszusáról, az erőviszonyokról, vajon az ott elfogadott határozatok felülírják-e a belső konfliktusokat, elvi ellentéteket. Mire a 168 Óra megjelenik, már az is tudható, mi lett a pártszavazással, amelynek visszavonására kérte a kongresszus a Gyurcsány-féle platformot. De a beszélgetés idején ez még nem derülhetett ki. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2011. június 27., 07:34

Az Országgyűlés hétfői ülésén titkos szavazással megválaszthatja az Alkotmánybíróság öt új tagját, ezt követően kedden dönt a parlament eseti bizottsága a testület új elnökének személyéről.

2011. június 27., 06:15

Corvin negyedre változott a Ferenc körúti közlekedési csomópont neve, minden tábláról eltűnik az eredeti név. Az összes költséget a környéken nagyberuházást végző ingatlanfejlesztő állja – tudta meg az .

2011. június 26., 19:23

Idén lesz tizenöt éve, hogy elhunyt az egyik legérdekesebb amerikai magyar. Eredetileg Sziklay Andornak hívták az amerikai apa és magyar anya itthon született fiát, aki odaát A. C. Klay néven szerepelt. Újságíróként kezdte, a háborúban hírszerzőként, utána diplomataként folytatta. Gyakori vendégeként faggatta a polihisztort washingtoni tudósító korában HELTAI ANDRÁS, akivel haláláig levelezett.

2011. június 26., 17:51

Az eddig ismertté vált információk szerint a népegészségügyi termékdíjat bizonyos túlzott só-, cukor-, illetve koffeintartalmú feldolgozott élelmiszerekre vetik majd ki (üdítőitalokra, jégkrémekre, csomagolt édességekre, sós snackekre, illetve étkezési porokra). A tervek szerint ezzel akkor terhelnék a termékeket, ha az előbb említett összetevőkből bizonyos értéknél többet tartalmaznak. A termékdíj tételes adó lesz, az érintett élelmiszerek kiskereskedelemben értékesített mennyisége után kell fix összeget befizetni a költségvetésbe – áll az IDEA elemzésében.

2011. június 26., 16:25

A Vitorlásverseny startlövése okozott súlyos sérülést a Balatonon vasárnap délelőtt, az indítóbíró két ujja leszakadt; a vízimentők a sérültet sürgősségi mentőhajóval szállították partra, ahonnan az országos mentőszolgálat vitte kórházba.

2011. június 26., 15:45

Főleg a romákról beszélnek a közfoglalkoztatásról szóló jogszabály parlamenti vitájában, a régi szlogenek ismételgetése mellett. Ilyen a „segély helyett munkát”, vagy „a munka becsületének visszaállítása”. Arról nincs szó, hogy az „értékteremtő munkáért” járó pénz vajon fedezi-e egy közfoglalkoztatott életben maradásának költségeit.

2011. június 26., 13:05

23 határsértőt fogtak el néhány óra alatt a rendőrök a Bács-Kiskun megyei határszakaszon. A határsértők többségében afgánok voltak, de szerbek, albánok és palesztinok is voltak köztük - értesült a .

2011. június 26., 09:20

A gazdasági érdek felülírta a jelenleg kormányzó pártok politikai elkötelezettségét a tibeti autonómia és az emberi jogok tekintetében. A Fidesz hivatalos honlapjáról a kínai miniszterelnök látogatása előtt eltűnt a Free Tibet blog, a rendőrség pedig megtiltott egy békés demonstrációt, amelyet június 24-re, a kormányfői látogatás időpontjára időzítettek volna.