2011. június 25., 21:30

Szabó Tímea, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság LMP-s alelnöke kezdeményezi a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőinek bizottsági meghallgatását a Tibetért tüntetők ügyében.

2011. június 25., 20:28

A rendszerváltás utáni összes magyar kormányt felelősség terheli a gyöngyöspatai helyzet kialakulásáért Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője szerint, aki pénteken mintegy 30 fős közönség előtt tartott előadást Washington környékén élő magyaroknak a cigányság helyzetéről.

2011. június 25., 19:03

Tizenkét, főként gazdasági jellegű kétoldalú megállapodást írtak alá Orbán Viktor miniszterelnök és Ven Csia-pao kínai kormányfő jelenlétében szombaton Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A kínai kormányfő látogatásának idejére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba rendeltek Magyarországon élő tibetieket.

2011. június 25., 17:45

Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében, a földrajzilag előnyös fekvésű térség összeköti a nyugati és keleti piacokat - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián, a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon.

2011. június 25., 16:04

Az Európai Unió diszkréten nyomást gyakorol Magyarországra a demokratikus értékek védelme érdekében - mondta Adam Michnik volt lengyel ellenzéki, a baloldali Gazeta Wyborcza című lap kiadója egy osztrák lapban megjelent szombati interjúban.

2011. június 25., 14:52

Heves, jégesővel kísért zivatarok alakultak ki a Miskolc-Békéscsaba vonal mentén - tájékoztatta az MTI-t szombaton Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző meteorológusa.

2011. június 25., 13:48

Képarányt váltanak a nyár végén a kereskedelmi tévécsatornák, így már csak néhány hónapig tart a korszerű televíziókészülékek vásárlóit bosszantó "fekete csíkok és duci figurák" harca.

2011. június 25., 11:46

Két autó összeütközött, a balesetben két ember megsérült szombat délelőtt a Pest megyei Tápióság és Tápiószecső között; az utat lezárták - közölte a rendőrség az MTI-vel.

2011. június 25., 10:02

Szlovákiában és Csehországban - valamennyi rendfokozatot, beosztást összegezve - magasabb a rendvédelmi dolgozók átlagjövedelme, mint Magyarországon - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatták.

2011. június 25., 09:06

Bírósághoz fordul Demszky Gábor, mert nyugdíjalapjába nem számítják bele azt a nyolc évet, amikor a nyolcvanas években – ellenzéki tevékenysége miatt – közveszélyes munkakerülőnek minősítették. De a nyugdíjszámítás szempontjából az 1956-os részvétel, a foglalkoztatási tilalom vagy épp a halálraítéltként siralomházban töltött hónapok miatt kieső idő beszámítása sem egyértelmű. LAMPÉ ÁGNES írása.

2011. június 24., 22:35

A Fővárosi Közgyűlést rendszeresen követőket már meg sem lepi, amikor Tarlós István és Horváth Csaba indulatosan egymásnak esik, de a főpolgármester szerdai megszólalása – „Ne pofázzon közbe!” – még a sokat tapasztalt „közgyűlőket” is meglepte. A hvg.hu birtokába került hangfelvételen meg is hallgathatja, amiről szerdán már beszámoltunk.

2011. június 24., 21:31

Már meghaladta a 100 millió forintot a Gyöngyöspatán és környékén március eleje óta fennálló fokozott rendőri ellenőrzés költsége - közölte Heves megye rendőrfőkapitánya a megyei önkormányzat pénteki ülésén. A feszültség ezt követően sem csökkent, április 26-án késő este összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal.

2011. június 24., 20:29

A bírák az ügyvédek és a büntetőeljárás jogászok is megütközéssel fogadták a legújabb kormányzati tervet, amely a létrehozandó „kiemelt ügyek” esetében az őrizetbe vett személyt az első 24 órában elzárná a védőjétől, az ügyésznek pedig lehetőséget adna a számára „megfelelő” bíróság kiválasztására. A Hetek írása.