A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.
Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
2023. június 10., 11:12
A főváros tulajdonában álló reklámfelületek értékesítését a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva hosszabbította meg Orbán Viktor. Baranyi Krisztina szerint ezzel a kormány egy polgári szerződést vesz semmibe, a főpolgármester pedig a NER-nek „fekszik be”, ha beleegyezik.
2023. június 10., 09:31
Mint ismert, az adriai szexbotrányát követően bukott fideszes győri polgármester, Borkai Zsolt pénteken bejelentette, hogy 2024-ben függetlenként újraindul a városvezetői posztért. Jelenlegi utódja úgy nyilatkozott: abszolút tisztességtelen kampányra számít.
2023. június 10., 08:22
Az orvoshiány elérte az intézetet – számolt be a hírről a kerület polgármestere.
2023. június 9., 20:10
A Balaton átlagos vízállása 5 centimétert emelkedett az elmúlt 4 nap alatt, péntekre elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet a vizugy.hu adatai szerint.
2023. június 9., 19:55
Neszmély és Süttő között péntek délután ismét elöntötte a vasúti pályát a hordalék, ezért a két Komárom-Esztergom vármegyei település között nem közlekedhetnek a vonatok.
2023. június 9., 19:10
Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz.
2023. június 9., 18:40
Bekérették a magyar ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba a Magyarországnak átadott hadifoglyok ügyében.
2023. június 9., 18:25
Az M0-s autóút Szentendre felé kanyarodó lehajtóját pénteken délután három órától lezárta a budakalászi 2011 Egyesület. A demonstráció célja, hogy felhívják a figyelmet Budakalász és környékének közlekedési gondjaira és az M0-s autóút folytatásának szükségességére.
2023. június 9., 17:55
Európát már egy anticiklon tisztíthatja az elkövetkező napokban, de a Kárpát-medence fölött még marad a heves zivatarokkal tűzdelt időjárás.
2023. június 9., 17:25
A másodfokú ítélet szerint nem szabálysértés, hanem politikai véleménynyilvánítás a repedezett járdát színesíteni. A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint példaszerű ítélet született.
2023. június 9., 16:10
Sok településen okoz gondot a víz Nógrádban, Ecsegen nyolc embernek el kellett hagynia az otthonát, Szécsényfelfalu közúton megközelíthetetlenné vált – közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken.
2023. június 9., 15:44
A 21-es és 3-ös főutat is lezárták, méghozzá teljes szélességében – tájékoztatott az Útinform.
2023. június 9., 15:31
Szinte az összes ezen a héten tűnt fel, ötöt számoltak négy nap alatt.
2023. június 9., 14:55
A főpolgármester jelezte, hogy sokan valamilyen oknál fogva nem tudtak szavazni.
2023. június 9., 14:39
A Heves vármegyei településen az egyik áldozatot a patakból kiöntő víz sodorta magával, míg a másikukat egy szerteágazó pincerendszerbe vitte magával a lezúduló víz, mindketten életüket vesztették.
2023. június 9., 14:19
A „cigánybűnözés” szó használata öt millióba fáj a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjének.
2023. június 9., 14:02
A márka mintegy 100 példánya, köztük rengeteg oldtimer mutatkozik be az Aeroparkban szombaton.
2023. június 9., 13:57
Az idei évhez képest 420 milliárd forinttal fordít majd többet a kormány egészségügyre 2024-ben.