Az ítéletidő miatt ismét állnak a vonatok Neszmély és Süttő között

Neszmély és Süttő között péntek délután ismét elöntötte a vasúti pályát a hordalék, ezért a két Komárom-Esztergom vármegyei település között nem közlekedhetnek a vonatok.

2023. június 9., 19:55

Szerző:

A fennakadás miatt egyes vonatok megosztva, Komárom és Neszmély, illetve Süttő és Esztergom között közlekednek, Neszmély és Süttő között pedig pótlóbusszal lehet utazni – közölte a Mávinform az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a pálya helyreállításáig a vasúti forgalomban késésekre, valamint egyes, Lábatlan-Esztergom közötti vonatok kimaradására lehet számítani a Komárom-Esztergom vonalon. A Volánbusz járatain Almásfüzitő és Esztergom között a vasúti jegyek és bérletek érvényesek – tudatták.

A vasúttársaság péntek késő délelőtt még azt közölte, hogy Neszmély és Süttő között a vízátfolyás és a vasúti pályát elöntő nagy mennyiségű sár után helyreállították a pályát, akkortól ismét járhattak a vonatok.

(Kiemelt kép: leállt a vonatközlekedés Neszmély és Süttő között 2023. június 9-én. Fotó: Mávinform Facebook-oldala)

A hétvégén is folytatódik az alapvetően napos idő, de szombaton egy hidegfront miatt előfordulhat záporeső és sokfelé élénk, néhol erős lehet a szél. Vasárnapra néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Tizenöt Siemens mozdonnyal bővül a magyar vasúttársaság flottája, a járművek október második felétől állnak szolgálatba a belföldi InterCity és a Bécsbe közlekedő EuroCity vonalakon. A mozdonyflotta bővítésével pontosabbá és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés – közölte a MÁV-Start. Egy vasúti szaklap szerint viszont nem olyan rózsás a helyzet: valójában kényszerből kell bérelnünk, mivel Lázár János lefújta a 115 mozdony beszerzésére kiírt tendert.