Színesre festhetők a feltöredezett járdák

A másodfokú ítélet szerint nem szabálysértés, hanem politikai véleménynyilvánítás a repedezett járdát színesíteni. A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint példaszerű ítélet született.

2023. június 9., 17:25

Szerző:

Jogerős végzés mondja ki, hogy véleménynyilvánításnak és nem rongálásnak számít repedező járdák négyszínfestése – közölte a Magyar Helsinki Bizottság.

A bírósági eljárás alapjául szolgáló eset még tavaly nyáron történt, amikor időközi önkormányzati választást tartottak Erzsébetvárosban. Lass Andrea társaival együtt a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak kampányolt, figyelemfelhívásként a Damjanich utca 15. előtti repedezett járdát festették négyszínűre.

Rendőrök érkeztek a helyszínre, Lass Andreát és társait igazoltatták, majd mindegyikükkel szemben szabálysértési eljárást indítottak.

A passzivisták már a helyszínen vitatták, hogy bármiféle kárt okoznának, mivel vizesbázisú festéket használtak, amit az első eső eltüntet. Azt is elmondták a rendőröknek, hogy ők így bírálják az önkormányzat hanyag városüzemeltetését.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság két tárgyalást követően úgy döntött, hogy Lass Andrea szabálysértés követett el, ezért figyelmeztetésben részesítették. Az elsőfokú bíróság szerint a festés nem volt véleménynyilvánítás, mert az azt észlelőkben nem volt mindenképpen egyértelmű, hogy ez mi elleni tiltakozás. Lass Andrea ezzel nem értett egyet, így fellebbezett.

A Fővárosi Törvényszék most megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, és megszüntette a szabálysértési eljárást. A jogerős végzés indoklása elsősorban a 2019-es alkotmánybírósági határozatra épül. Ez kimondja, hogy egy büntető- vagy szabálysértési ügy megítélésénél mindenképpen meg kell vizsgálni azt, hogy a cselekmény vajon védett alapjoggyakorlásnak minősül-e. Márpedig a politikai véleménynyilvánítást és a tágabban vett véleménynyilvánítási szabadságot az Alaptörvény is védi.

A bíróság külön is kiemelte, hogy „az érintett járdaszakasz befestése nem okozott maradandó állagsérelmet az érintett felületen, és objektív módon is alkalmas volt az üzenet közvetítésére”.

„Példaszerű döntés született. Az pedig különösen méltánylandó, hogy a bíróság szabálysértési ügynél alapjogi szempontokat érvényesít. Az utóbbi időszakban a kormányplakátok átragasztása ügyében hozott döntésekből feltűnően hiányzott a cselekmények alkotmányos szempontú vizsgálata, ami aggasztó a polgárok, különösen a véleménynyilvánítási szabadságukkal élni kívánók számára. Bízunk benne, hogy ez a veszélyes tendencia meg fog fordulni ennek a határozatnak a hatására is” – értékelte a jogerős bírósági döntést Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.

(Kiemelt kép: Magyar Kétfarkú Kutya Párt járdafestés. Kép: MKKP Facebook-oldal)