Varga Mihály: a magyar emberek egészségügyi ellátása nem függhet külső körülményektől

Az idei évhez képest 420 milliárd forinttal fordít majd többet a kormány egészségügyre 2024-ben. 

2023. június 9., 13:57

Szerző:

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint stratégiai érdek az egészségügyi ágazat további erősítése, önellátásának fokozása. A tárcavezető a Budapesti Szent Margit Kórház Margit-napi ünnepségén elmondta azt is, hogy a kormány a 2024-es költségvetésben több mint 3200 milliárd forintot szán egészségügyi célokra, az idei évhez képest 420 milliárddal többet – írja a VG

A megemelt ráfordítás része egy 200 milliárd forintos fedezet is, mely az állami, az egyházi és az egyetemi intézmények ápolóinak jövő évi béremelésére irányul, miután júliustól 18 százalékkal emeledik az ápolók bére.

Varga hangsúlyozta, a kormány azt szeretné elérni, hogy a jövőben a globális láncok megszakadása esetén is biztosítható legyen a hazai egészségügyi ellátás, ezért indította el a járvány kitörését követően az Egészségipari támogatási programot, mely célul tűzte ki a hazai gyártóhelyek számának és kapacitásának növelését. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a program eredményeként Magyarország önellátóvá vált többek között az orvosi maszkok gyártásában, a védőfelszerelések és a kórházi gumikesztyűk előállításában is. 

A tárcavezető beszélt arról is, hogy emelkednek a gyógyszertámogatásra, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira vagy akár a mentőjárművek beszerzésére fordítható források. Ráadásul a jövő évi források a már megkezdett, egészségügyi ellátást javító intézkedések további finanszírozását, a tervezett fejlesztéseket és bővítéseket is lehetővé teszik. Varga szerint a kormány a kezdetektől fontosnak tartja a hazai egészségügy fejlesztését, a 2010-es kormányváltás után az egészségügyben dolgozók megbecsülése és az infrastrukturális háttér megújítása terén évtizedes mulasztásokat kellett pótolni.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a Budapesti Szent Margit Kórházban az elmúlt évek során számos fejlesztésre került sor. Megújultak a kórház terei, elindult a Mozgásrehabilitációs Osztály, korszerű CT-, MRI- és digitális röntgengépeket szereztek be, valamint a tüdőszűrő és a mammográfiás eszközpark is megújult. Az épület tetején kiépült napelemparknak az energiaárak megugrása után kiemelt jelentősége van.

(Kiemelt képünkön: Varga Mihály pénzügyminiszter. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)