Bonyolódik a közlekedés Budapesten, vasárnap itt lehet lezárásokra számítani

Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.

2025. május 10., 10:49

Szerző:

Vasárnap több rendezvény is lesz Budapesten, melyek a közlekedést is érintik. A BKK közlése szerint, több útszakaszon is lezárásokra lehet számítani, illetve egyes járatok nem közlekednek, írta meg az Infostart.

Változik a közlekedés Budapesten

Május 11-én, vasárnap forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában több rendezvény miatt – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Délelőtt kerül megrendezésre a „21 év – 21 km” elnevezésű Európa-napi futóverseny, amely érinti az V. kerületi Szabadság tér, Nádor utca és a pesti rakpartok környékét.

A délutáni órákban az Élet Menete megemlékezés miatt szintén jelentős lezárások várhatók: reggel 6 órától éjfélig zárva lesz a Lánchíd utca és az Ybl Miklós tér a Clark Ádám tér és a Döbrentei utca között. Emellett 17 és 18 óra között az Antall József rakpart–Eötvös tér–Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér útvonalat is lezárják.

A lezárások érintik a közösségi közlekedést is: a 2-es, 2B és 23-as villamosok a pesti rakparton egész nap nem közlekednek, míg a budai rakparton közlekedő 19-es és 41-es villamosok forgalmában 17:30 és 19:00 között várhatók korlátozások. A BKK arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a közösségi közlekedés változásairól a BKK Facebook-oldalán vagy használják a BudapestGO alkalmazást utazásuk megtervezéséhez.

Újabb járatokon vezetik be az elsőajtós felszállást

Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2025. május 5-től tovább bővíti a hétköznap esti elsőajtós felszállási rendszert, amely már hétvégente számos járaton érvényben van.

A BKK közleménye szerint az intézkedést pozitívan fogadták az utasok, és a kezdeti nehézségek ellenére – mint a hosszabb felszállási idő – mára megszokottá és gördülékennyé vált a rendszer működése. A 2024-es reprezentatív felmérés alapján a budapesti közlekedők tízből kilencen biztonságosnak ítélik meg a fővárosi közösségi közlekedést, és támogatják az ilyen jellegű intézkedéseket.

A május 5-i bővítés érinti a következő busz- és trolibuszjáratokat, amelyekre hétköznap este 20:00 után, valamint hétvégén és ünnepnapokon egész nap kizárólag az első ajtón lehet felszállni:

  • 44-es, Örs vezér tere – Centenáriumi lakótelep
  • 45-ös, Örs vezér tere – Cinkota, Lassú utca
  • 85-ös, Kőbánya-Kispest – Örs vezér tere M+H
  • 136-os, Kőbánya-Kispest – Havanna-lakótelep
  • 139-es, Gazdagréti tér – Széll Kálmán tér metróállomás
  • 142E, Határ út – Gloriett-lakótelep
  • 75-ös és 75A, Jászai Mari tér – Puskás Ferenc Stadion / Kápolna tér
  • 76-os, Keleti pályaudvar – Jászai Mari tér

A BKK arra kéri az utasokat, hogy segítsék a gyors felszállást azzal, hogy jegyüket vagy bérletüket előre előkészítik. A cél az, hogy növeljék az utazás biztonságát és ellenőrizhetőségét, valamint csökkentsék a bliccelők számát.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Hilmi Sever / ANADOLU / Anadolu via AFP) 

2025. május 9., 10:58

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.