Aki autóba ül, annak érdemes tudnia, hogy idén is átfogó ellenőrzést végeznek a hatóságok.
Rogán Antal újra elkápráztatta a hazai közvéleményt azzal, hogy az általa vezetett hivatal levédetné a „Jó hír” kifejezést, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányzati plakátokat.
Bár a közutaktól eltérő forgalmat bonyolít, de Budapest egyik fontos közlekedési területén is korlátoznák az áthaladó járművek számát.
Egyre jobban melegszik az időjárás, már a nagykabátot is ledobhatjuk.
Bár sokan bele sem gondolnak, de a rendőrség lopásnak minősíti, ha ezeket a tárgyakat valaki hazaviszi.
2023. október 12., 15:50
Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után az Eurostat friss adatközlésével megerősítést nyert: Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6 százaléka volt, míg Romániában ez az arány 76,7 százalék. Vagyis hivatalossá vált, hogy Románia a legismertebb fejlettségi mutató esetében megelőzte hazánkat.
2023. október 12., 12:50
Gázrobbanás történt egy lakóházban Kaposváron csütörtökön, egy ember kórházba került – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményben az MTI-t.
2023. október 12., 12:36
Állásfoglalást tettek közzé a Kárpát-medencei magyar pedagógus szervezetek, miszerint elfogadhatatlannak tartják, hogy Ukrajnában 2014 óta folyamatosan születnek olyan jogszabályok, amelyek fokozatosan elveszik a magyar kisebbség jogait és ellehetetlenítik az anyanyelv használatát az oktatásban.
2023. október 12., 10:52
Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja, és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kapta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Főváros gazdaságáért díját a kamara éves ünnepi küldöttgyűlésén
2023. október 12., 10:52
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz október 13. és október 15. között a főváros több kerületében.
2023. október 12., 10:32
Vallott és sajnálatát fejezte ki a kerítést kidöntő teherautós, aki egy 9 éves kisfiú halálát okozta Pesterzsébeten.
2023. október 12., 09:42
Huligántámadás veszélyére hivatkozva lemondta mérkőzés előtti budapesti sétáját a román labdarúgó válogatott. Az MLSZ semmi ilyesmiről nem tud.
2023. október 12., 09:42
Az egészségügyi intézmények adósságállománya szeptemberre megközelítette a 100 milliárd forintot.
2023. október 12., 09:34
Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség szervezésében különgép indul Budapestről Izraelbe, hogy a segítsen hazajuttatni Magyarországon rekedt izraelieket.
2023. október 12., 08:36
Az energiaitalok forgalmazásának korlátozását kezdeményezi a Fidesz-KDNP.
2023. október 12., 08:24
A miniszterelnök nem megy messzire, de a főváros helyett az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Veszprémben mond ünnepi beszédet idén október 23-án.
2023. október 12., 08:15
Az illegális bevándorlókat szállító embercsempész nem állt meg a rendőröknek, majd egy kanyarban kisodródott és felborult, ketten meghaltak.
2023. október 12., 07:47
Nyárvégi hangulatban marad továbbra is az időjárás, az ősz csak a hét utolsó napján lendül újabb támadásba.
2023. október 12., 07:14
A zsinagóga előtti téren is több százan gyülekeztek, Frölich Róbert országos főrabbi kiemelte: az izraeli támadás nem zsidó ügy, a terror, a gyűlölet, az aljasság indított háborút a civilizáció ellen.
2023. október 12., 06:47
A külügyminiszter dél-koreai kollégájával beszélt telefonon a nemzetközi biztonság előtt álló súlyos kihívásokról.
2023. október 11., 19:59
Újabb evakuációs műveletet indít a kormány az Izraelben rekedt magyarok hazajuttatása érdekében, a hatóságok kapcsolatban vannak mind a 220 személlyel, aki konzuli védelemre jelentkezett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tbilisziben.
2023. október 11., 18:59
Nem csak az államilag fenntartott kórházakban és közgyógyellátásban kevesebb a beteg, de a magánegészségügyben is csökken az ellátottak száma. Rejtély, hogy hova tűnnek a betegek.
2023. október 11., 17:40
Az ukrajnai és az izraeli háborús helyzet, valamint Románia schengeni térséghez csatlakozásának kérdése is szerepelt Novák Katalin köztársasági elnök és Klaus Iohannis román államfő megbeszélésének témái között szerdán a Sándor-palotában, Budapesten.