Jogállamiság: Brüsszel újabb delegációt küld Magyarországra

A brüsszeli küldöttek a jogállamisági vizsgálat során külön figyelmet szentelnek majd a bírósági reformokra és a korrupció helyzetére.

2025. február 13., 11:14

Szerző:

A jogállamiság helyzetét vizsgáló tényfeltáró delegációt küld az Európai Parlament (EP) hazánkba áprilisban – tudta meg a Népszava. A lap szerint a delegáció célja az lesz, hogy felmérje, hogyan változott a jogállamiság helyzete az elmúlt évek során Magyarországon. A képviselők különös figyelmet szentelnek majd a bírósági reformokra és a korrupció helyzetére. 

A lapnak nyilatkozott Tineke Strik holland zöldpárti képviselő, aki elmondta: 

„Az elmúlt időszakban a Szuverenitásvédelmi Hivatal a civileket támadta, a rendőrség megszállta az Integritás Hatóság irodáját, a bírósági reformot pedig a bírák fizetésemeléséhez kötötték. Ezek mind olyan témák, amikre biztosan kíváncsiak lesznek a képviselők.”

A Népszava külön kiemelte, hogy a magyar jogállamisági téma parlamenti jelentéstevője, Tineke Strik feladata lesz, hogy később olyan jelentést tegyen le az asztalra, ami az EP többségének álláspontját képviseli. Ennek kapcsán megjegyzendő viszont, hogy a tavalyi választások óta az EP összetétele erősen jobbra tolódott, ugyanakkor jogállamisági kérdésekben a jobbközép Európai Néppárt, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek ereje stabil. 

A jogállamiság csak egy dolog

Korábban megírtuk: újabb gyomrost kaphat az Orbán-kormány Brüsszeltől. A jövőben az éves jogállamisági jelentésben külön fejezetet fog kapni a belső piacot érintő ügyek kérdése. A jogbiztonságnak, a törvény előtti egyenlőségnek és a korrupció elleni harcnak az EB szerint közvetlen gazdasági relevanciájuk van: hatással vannak a befektetésekre, a versenyképességre és a munkahelyekre. Jelenleg az éves jogállamisági jelentés négy területet ölel föl (média szabadsága, bíróságok függetlensége, korrupció elleni harc, fékek és ellensúlyok rendszere), ehhez csatlakozna az új fejezet.

Korábbi cikkünkben kitértünk arra is, hogy amikor az Orbán-kormány adminisztratív vagy jogi eszközökkel hozott bizonyos cégeket versenyelőnybe, az uniós kritikák és független elemzők számtalanszor figyelmeztettek a belső piacot érintő problémákra. Ez különösen igaz a kormány által stratégiainak titulált szektorokban, ahol a kimondott célja a külföldi tulajdonosok kiszorítása. Az ellensúlyokat, hatósági vizsgálatokat pedig gyakran előre kizárják, ami a jogbiztonságot és magát a jogállamiságot is gyengíti a kritikusok szerint.

(Kiemelt képünkön Orbán Viktor magyar kormányfő. Forrás: FREDERICK FLORIN / AFP)