A Balaton parti séták is megváltoznak majd.
Kiderült, hogyan utazhatott Orbán Sára az OTP Csoport tulajdonában lévő Air Invest Kft. magángépével.
Több helyre is új traffipaxot telepítettek, mutatjuk, hova kerültek pontosan.
Aki autóval indul útnak, annak fontos tudnia, hogy fokozódik a balesetveszély a következő időszakban.
Egy friss kormányrendelet szerint nemsokára komoly változás várható a szakrendelők eddig megszokott ellátási rendjében.
2023. július 13., 07:34
A csütörtök reggeli vihar miatt a Kaposvár-Gyékényes-Murakeresztúr-Nagykanizsa vonalszakaszon, továbbá Boba és Ukk, valamint Abaliget és Bükkösd között feszültségkimaradás miatt áll a forgalom, Sávoly és Zalakomár között a biztosítóberendezés is meghibásodott – közölte csütörtökön a Mávinform az MTI-vel.
2023. július 13., 07:26
A viharok melett ritka meteorológiai jelenség is megjelent az égen.
2023. július 12., 20:57
Mészáros Lőrinc gyerekeivel közös cége, a FEJÉR-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. tette a nyertes ajánlatot, így ez a két cég végezheti el a budapesti József Attila Színház bővítését.
2023. július 12., 18:03
Antiszemita, Betyárok aláírással ellátott, kézzel írt levélben fenyegették meg halálosan a politikust. A Szikra Mozgalom vezetője feljelentést tesz a történtek miatt.
2023. július 12., 17:59
Egy kisteherautó kamionba hajtott az M1-es autópályán, Vértesszőlős térségében szerda délután, a baleset miatt az autópálya Győr felé vezető szakaszát teljes szélességében lezárták – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.
2023. július 12., 17:38
A piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak szerda éjjel, a fő károkozó jelenségek leginkább északnyugaton és az Alpokalján várhatók – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán.
2023. július 12., 16:46
Semmivel sem szabad etetni a vadon élő madarakat, mert ezzel öngyilkos viselkedéstorzulást okozunk nekik. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője a Jazzy Rádióban beszélt a vadvízi madarak etetésének káros következményeiről.
2023. július 12., 16:10
Az első fokú vízkorlátozás alá eső településeken tilos a házi kertek és közparkok locsolása reggel 6 és este 11 óra között, az utak, járdák vízzel történő mosása, az automata öntözőberendezések működtetése, az autók tömlős mosása és az úszómedencék feltöltése.
2023. július 12., 15:46
Több helyen is felújítják a vágányokat az 1-es villamos vonalán, ezért július 15-től 21-ig a Puskás Ferenc Stadion és a Népliget között a villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek. Szintén pótlóbuszok járnak hétvégén a 23-as és a 24-es villamos vonalán.
2023. július 12., 14:24
A recski kőbánya alatt lévő házakból hozott iszapmintát az LMP frakcióvezető-helyettese az energiaügyi miniszternek és Koncz Zsófiának.
2023. július 12., 14:19
A Debreceni Törvényszéknek megint dönteni kell arról, hogy környezetvédelmi szempontok miatt leállítja-e a kínai CATL akkumulátorgyár-építkezését. A Fővárosi Ítélőtábla a napokban kiadott másodfokú végzésével megsemmisítette azt a korábbi döntést, amelyben a törvényszék megtagadta a kínai óriáscég 3000 milliárdos debreceni beruházásának leállítását, és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.
2023. július 12., 14:03
Az elmúlt napokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nevével és adataival visszaélő csalók emailben léptek kapcsolatba gyanútlan ügyfelekkel: lefoglalt élelmiszereket kínáltak eladásra, melyekről díjbekérőt is kiállítottak – közölte a Nébih szerdán.
2023. július 12., 13:14
„Én csak egy pad szeretnék lenni. Ami jó mindenkinek. Neked is. Neki is. Nekünk” – olvasható a felirat a ferencvárosi padon.
2023. július 12., 11:55
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz–KDNP álláspontja az, hogy csak biológiai nemek léteznek. Törvénymódosítást sürget.
2023. július 12., 11:16
Északnyugat felől érkezik nagy dérrel-durral egy hidegfront.
2023. július 12., 10:15
Hangos lesz a hazánk légterében zajló NATO gyakorlat, de megijedni nem kell tőle.
2023. július 12., 10:14
A tűzoltók az akkumulátorom hűtésén dolgoznak.
2023. július 12., 09:55
Kampányt indított a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút a gyorshajtás ellen.