Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2023. január 20., 14:57
Elszabadultak az indulatok a kínai akkumulátorgyár közmeghallgatásán Debrecenben.
2023. január 20., 14:33
Újabb, paprikás hangulatú közmeghallgatást tartottak Debrecenben a tervezett kínai akkumulátorgyár ügyében.
2023. január 20., 13:51
Néhány nappal 73. születsénapja előtt meghalt Mangel Gyöngyi újságíró, rádiós, ismert környezetvédő.
2023. január 20., 13:35
A jelenlegi helyzetben nem is kaphattak volna hasznosabb ajándékot.
2023. január 20., 13:16
A II., III. és XIII. kerületben is javulnak a kerékpáros- és gyalogos közlekedés feltételei.
2023. január 20., 12:59
A köznevelési államtitkár január 26-ra hívta össze az ülést.
2023. január 20., 11:58
Kubatov Gábor úgy véli, hogy a Ferencvárosnak a szövetség helyébe kellett volna lépni és tető alá hozni a megállapodást a két olimpikonnal.
2023. január 20., 11:42
Egy kis területen több Árpád-kori sírt, egy kardokkal eltemetett germán harcost és a kora vaskorból származó háznyomokat találtak Tatabányán – mondta el a városi múzeum igazgatója.
2023. január 20., 10:57
A közlekedők biztonsága érdekében a következő napokra lezárják a Kékestetőre vezető mellékutakat.
2023. január 20., 10:40
Kocsis-Cake Olivio szerint új stratégiára és szervezettebb együttműködésre van.
2023. január 20., 10:32
A legkevesebbet a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élők keresnek.
2023. január 20., 10:21
Péntek hajnaltól ismét névleges teljesítményén üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A reaktor teljesítménye egy nappal korábban „védelmi működés következtében” esett vissza a felére.
2023. január 20., 10:05
Több szálon is nyomoztak Hadházy Ákos feljelentése nyomán a Schadl-Völner-ügyben, ám egyiken sem állapítottak meg bűncselekményt – derült ki némi kavarodás után az ügyészség által a független országgyűlési képviselőnek és a hvg.hu-nak párhuzamosan adott válaszaiból.
2023. január 20., 10:00
Az oroszok februári ellentámadása előtt kellene eljutnia a nehézfegyvereknek Ukrajnába. Ha minden felajánló állam küld egy tucat harckocsit, az már jelentős segítséggé válik. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója volt a Jazzy Business Class műsorának vendége.
2023. január 20., 08:57
A TASZ-szal közösen Pankotai Lili pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták.
2023. január 19., 19:28
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén most tárgyalták azt a dokumentumot, amely elítéli Oroszország Ukrajna elleni háborúját, illetve egy, az Ukrajna elleni agresszió bűntettével foglalkozó nemzetközi törvényszék esetleges létrehozásáról szólt. Ujhelyi István EP-képviselő arról számolt be, hogy a Fidesz EP-képviselői nem szavazták meg az állásfoglalást.
2023. január 19., 18:52
Térdig ér a hó a Nagy-Hideg-hegyen a Börzsönyben. Akinek hiányzik a téli táj, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia a hétvégén.