Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2022. január 27., 15:36
Völner Pál neve itt is felbukkan.
2022. január 27., 14:27
A civileknek és az aktivistáknak egy nap kellett ahhoz, hogy megszámolják az összegyűlt aláírásokat, az NVI-nek azonban négy nap sem volt erre elegendő – mondta Gér Mihály, ellenzéki képviselőjelölt.
2022. január 27., 13:53
Vértesy László évek óta tagja a testületnek, 2018-ban pedig a Jobbikhoz közel álló Civitas Intézetet vezette.
2022. január 27., 12:33
Még mindig nehéz helyzetben a vendéglátás.
2022. január 27., 11:52
Sokak tapasztalata, hogy a fiatalság idő előtt véget ért a bezártság miatt. Hasonló tartalmú cikkeket a 168 Óra hetilap legújabb számában olvashat.
2022. január 27., 11:49
Nőtt a jegybank irányadó kamata.
2022. január 27., 11:46
Pedig több baj van Magyarországgal, mint Lengyelországgal.
2022. január 27., 11:41
Az egykori köztársasági elnök február 10-én lenne százéves.
2022. január 27., 11:25
A rendőrség szerint azonban nem lett sokkal jobb a helyzet.
2022. január 27., 11:18
Nem tudnak már bízni az orvosokban.
2022. január 27., 10:58
A helyzet egyedi.
2022. január 27., 10:43
Egymást követték a tragédiák.
2022. január 27., 10:40
Tavaszra enyhülhet a helyzet.
2022. január 27., 10:02
Azt mondja, lényegesen jobb a helyzet, mint 2010-ben volt.
2022. január 27., 09:11
Közzétették a csütörtök reggeli koronavírus-adatokat.