Vírustagadók és oltásellenesek után itt vannak az oltásletargiában szenvedők

Nem tudnak már bízni az orvosokban.

2022. január 27., 11:18

Szerző:

Miközben a magyar kormány már a negyedik koronavírus okozta megbetegedés elleni oltás felvételét is lehetővé tette - sőt, erősen javasolja -, egyre többen ábrándulnak ki ebből a fajta védekezésből. Szerkesztőségünknek az elmúlt napokban közel tucatnyian jelezték: belefáradtak az állandó oltakozásba.

- Először azt hallgattuk, hogy az oltás mindent megold. Hát beoltattuk magunkat. Utána jött, hogy de kell még egy, akkor lesz minden tuti. Rendben. Aztán: a harmadikkal örökre védettek leszünk. Azt is felvettük. Most meg azt kell hallgatnunk, hogy a negyedik oltásra is szükség van. Meddig fog ez tartani? - tette fel egy idős hölgy a kérdést lapunknak. Elmondta: védekezik, ahogy csak lehet, hord maszkot, kerüli a tömeget, és három oltást azonnal felvett, amint lehetősége nyílt rá. A továbbiakban azonban egyszerűen már nem tud hinni.

Hasonló gondolatokról, érzésekről számoltak be olvasóink. A reprezentatívnak semmiképp sem nevezhető képből az rajzolódik ki, hogy a letargia leginkább azokat sújtja, akik eddig élen jártak saját környezetükben a védekezésben. Minden megszólaló túl van már a harmadik oltásán, nem lázadozott a maszkviselés szabályi ellen sem - , de a negyedik oltásból már nem kér.

(Kiemelt kép: Bálint Ildikó Tünde bőrgyógyász rezidens beolt egy nőt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina második adagjával a Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton Nyíregyházán 2021. július 1-jén. Fotó: Balázs Attila / MTI)