Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2011. december 1., 17:04

Üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg Siófok labdarúgócsapatának volt edzőjét, akit a Videoton-Haladás Magyar Kupa mérkőzést követően vettek őrizetbe Székesfehérváron. A nemzetközi bundaügynek már 13 magyar gyanúsítottja van - értesült a .

2011. december 1., 15:53

Egy-két hónapon belül eléri az parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt a Demokratikus Koalíció támogatottsága – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az elmúlt két évtizedben nem volt példa arra, hogy egy párt megalakulása után egy-két héttel 4 százalékos támogatottságot mérjenek a közvélemény-kutatók.

2011. december 1., 15:42

Ezekben a nehéz időkben nem igazán empatikus dolog minden héten új autókról írni, noha álmodozni mindig jó, az tartja az emberben a lelket. De ha esetleg mostanában vissza kell fogni az autóval kapcsolatos igényeket, CSIKÓS ZSOLT szerint az sem tragédia. Legfeljebb kissé más gondolkodásra lesz szükség.

2011. december 1., 15:40

A budapesti kormány megfosztotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség több mint húszezres tagságát a kedvezményes anyaországi vízumszerzés lehetőségétől. Az intézkedés óta több mint egy év telt el, az akkor hangoztatott vádakból semmi nem bizonyosodott be. DUNDA GYÖRGY ungvári tudósítása.

2011. december 1., 15:38

Manapság az Ötödik sugárúton vagy az Étoile körül annyi magyar szót hallani, mint húsz éve a Mariahilferen. Ezért is ötvözi villámriportjában BOKOR LÁSZLÓ a hajdani és a mostani történéseket.

2011. december 1., 15:36

Immár hét labdarúgó, játékvezető, illetve játékosügynök kezére került bilincs a Nemzeti Nyomozóiroda által kezdeményezett nyomozás során. Beszélnek magyar játékos által befolyásolt finn bajnokiról, Magyar Kupa-elődöntőről, NB I.-es találkozókról, elfújt utánpótlásválogatott-összecsapásokról. A lista nem teljes, és valószínűleg soha nem lesz az. A bűnösöknek is csupán töredéke kerül rács mögé – itthon és külföldön egyaránt. SZTANCSIK RICHÁRD írása.

2011. december 1., 15:33

Sokan irigylik őket, mások félnének a helyükben lenni: a társadalom többsége nem múló gyanakvással és ellenszenvvel ítéli meg a honi gazdagokat. Nem csoda, hogy milliárdosaink inkább rejtőzködnek, nem szívesen állnak a nyilvánosság elé. Noha tízezreknek adnak munkát, teljesítményüket, sikereiket rengetegen megkérdőjelezik. KECSKÉS ÁGNES írása.

2011. december 1., 15:21

Norvégia legnépszerűbb kortárs írója az oslói egyetemen tanult irodalmat és filmtudományt, elvégezte a Dán Filmművészeti Akadémiát is. Rövidfilmeket és videoklipeket forgatott, színészként is kipróbálta magát. A nemzetközi áttörést az 1996-ban megjelent Naiv. Szuper című prózakötete hozta meg számára. A világhírű szerző nyolcadik regénye nemrég jelent meg magyarul a Scolar Kiadónál. A Vegyesbolti csendes napok egy angol sztárséfnő és egy író különös kapcsolatáról szól. A szerző magyarországi könyvbemutatója alkalmából adott interjút BÖDŐ ANITÁNAK.

2011. december 1., 15:07

A magyar médiaszabályozási modellnek „elrettentő hatása van és változtatásra szorul”, de egyébként is túl széles a hatóköre. Ez áll a Nemzetközi Sajtó- és Médiafejlődési Szervezetek, köztük a Bécsben székelő Nemzetközi Sajtóintézet, a Freedom House és az Európai Újságíró Szövetség egyik tájékoztatójában. E szervezetek november közepén tájékozódtak a szomszédos Magyarország újjá szervezett médiaágazatáról. A küldöttség tapasztalatairól Karin Rogalska számolt be A nemzetközi újságíró delegáció hevesen bírálja a médiatörvényt alcímmel a Wiener Zeitung hasábjain megjelent cikkében.

2011. december 1., 14:29

Megtiltotta Gyöngyöspata megbízott jegyzője a településen e hét végére meghirdetett, közterületre tervezett demonstrációkat. Mátyás István közleményében arról is tájékoztatott, hogy a Heves megyei község önkormányzata a művelődési házat sem adja bérbe a hétfői és a szerdai események miatt.