Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2011. november 28., 20:48

„Kezeljük kiemelten Gereben Ágnes könyvbemutatóját” – erre utasítja egy múlt hét szerdán írt és nemrég kiszivárgott e-mailben Gazsó L. Ferenc, az Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese Papp Dánielt, az MTVA hír- és hírháttér-, közéleti és dokumentumműsorokért felelős főszerkesztőjét, Bánki Ilonát, a Magyar Televízió kulturális főszerkesztőjét és Liptay Katalint az MR1-Kossuth Rádió munkatársát az Hír24 szerint.

2011. november 28., 19:47

A kormány rendvédelmi salátatörvény-javaslatot (pdf) nyújtott be, melyben egy Nemzetbiztonsági Információs és Bűnügyi Elemző Központ felállítása szerepel. A csúcsszerv az államigazgatás összes nyilvántartásában szabadon kutakodhat, és az így nyert információt korlátozás nélkül tárolhatja. A személyes adatokkal táplálkozó szörnyeteg újabb szeget üt a magánszféra koporsójába.

2011. november 28., 18:38

Direkt kézimunkázott az ülésteremben az LMP-s képviselő - Fél oldalas bejegyzésben reagált a Facebookon az LMP-s Kaufer Virág arra a vitára, amelyet az váltott ki, hogy a képviselő egy sapkát kötött a szakképzési törvény parlamenti vitája alatt múlt héten. A politikus bevallása szerint szándékosan, figyelemfelkeltő céllal kézimunkázott, a tevékenységben ugyanis nem lát több kivetnivalót, mint amikor valaki káromkodik vagy képviselőtársát sértegeti az ülésteremben.

2011. november 28., 16:35

Korrupciógyanús ügyek, hatalmas adósság-felhalmozás, elvesztett polgármester-választás, majd kétségbeesett kapkodás, egymásnak ellentmondó rendeletek, tovább növekvő adósság, egy dacos polgármester, aztán pánikszerű menekülés: csúfosan megbukott a Fidesz hatalommániás politikája Esztergomban.

2011. november 28., 14:40

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hazai EU-s programok közötti nagyszabású forrásátcsoportosítás keretében az oktatásfejlesztéstől venne el pénzt. Fellegi Tamás az oktatási kiadásokat csökkentő költségvetés vitájával egy időben vonna el tízmilliárdokat. A TÁMOP-programok közül az úgynevezett 3-as prioritástól, vagyis az oktatásfejlesztéstől elvett összeg majdnem ötszázszorosa annak, amit a kisiskolákra szán jövőre a kormány.

2011. november 28., 14:01

2011. november 28., 13:04

Csütörtökön Magyarország, pénteken a Magyar Fejlesztési Bank, szombaton pedig Budapest adósosztályzatát döntötte bóvli besorolásba a kormány felelőtlen és dilettáns gazdaságpolitikája - állítja az MSZP. Az ellenzéki párt közleménye úgy fogalmaz: "a vasárnapot valahogy megúsztuk, de ha a bukott matolcsysta gazdaságpolitika marad, az ország egész biztosan menni kényszerül - a görög lejtőn, a csődöt jelentő európai államok süllyesztőjébe."

2011. november 28., 10:52

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Volánbusz Zrt. 2005 és 2008 közötti ingatlanértékesítései kapcsán.

2011. november 28., 09:44

Itt az új III/III ? - Harangozó Tamás szerint Nemzeti Információs és Bűnügyi Központ néven egy olyan új mindenekfelett álló titkosszolgálatot jön létre, amely lényegében minden más titkosszolgálatot utasíthat, és szinte korlátlanul hozzáférhet minden hatósági nyilvántartáshoz.

2011. november 28., 08:38

Egy vasárnapi német lap értesülése szerint régebben a többi között Magyarországon is tartózkodtak azok a neonáci terroristák, akiket legkevesebb tíz, idegengyűlölet által vezérelt gyilkosság elkövetésével vádolnak.

2011. november 28., 08:29

Ahogy az várható volt, a fideszes Láng Zsolt nyerte meg a II. kerületi időközi képviselőválasztást. Láng a szavazatok körülbelül felét kapta, ugyanakkor jelentősen csökkent a szavazási hajlandóság a második fordulóban: a választók mindössze harmada ment el szavazni.

2011. november 28., 06:41

Az Index információi szerint az év végén jelentős jutalmakat osztanak ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. A szervezet a portál kérdésére azt közölte: átlagosan 2,5 havi jutalmat, összesen 561 millió forintot osztanak ki 2011-ben. Az NMHH arra nem válaszolt, hogy hány dolgozó részesül jutalomból, és a hatóság honlapján sem találtunk adatot a foglalkoztatottak számáról.

2011. november 28., 05:21

Új választási rendszer: csak a Fidesz győzhet? - Az egyéni választókerületek határainak manipulálása és a kompenzációs rendszer átalakítása érdemben korlátozza a jelenlegi kormány leválthatóságát – legalábbis erre a következtetésre jutottak a Haza és Haladás Alapítvány honlapján megjelent blogbejegyzés szerzői. Gyurcsány Ferenc nemcsak a törvény tárgyalásának bojkottját vetette fel a parlamentben, de az ez alapján tartott választásokét is.

2011. november 27., 21:35

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a II. kerületben vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választást a helyi választási iroda előzetes, 98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint. A Fidesz-frakció dönthet majd arról, hogy az egyéni mandátumot szerző képviselő listás helyére kit küld az Országgyűlésbe.