Másodkézből

Kis hazánk jelenleg nem az újautó-vásárlás paradicsoma, és akkor még elegánsan fogalmaztam. Hivatalos adatok szerint az eladások bő hetven százalékkal estek vissza 2007-hez képest. S ha ehhez hozzávesszük, hogy az összmennyiség 20-25 százaléka céges beszerzés volt, azt mondhatjuk: az elmúlt három évben nem adtak el új autót Magyarországon. Nem szépek a statisztikák, az L-es rendszámok három éve vannak velünk. Abszurd.

Amikor valakitől a bank visszaveszi az alig korábban hatmillióért vett, ESP-s, hat légzsákos, dupla klímás, 17 collos kerekeken gördülő, pár tízezret futott Golfját, hirtelen ott találja magát egy gyanús használtautó-kereskedés kapujában, legfeljebb négy-ötszázezer forinttal a zsebében. Érzi: legjobban tenné, ha megmaradt pénzével begyújtana a kandallóba, mert a nepperzsebeken dicstelenül tudnak eltűnni húszezresek.

Semmi pánik. Az a nagyjából félmillió forint ugyanis egy tizenöt-tizenhét éves autóra lesz elegendő. Érdekes, hogy a kor az autóknál csodásan demokratizál, hiszen a méret, a felszereltség itt már szinte közömbös: amennyivel többet ér egy nagyobb, jobban kistafírozott modell kényelme, ereje, annyit nyom a mérleg másik serpenyőjében, hogy a kisebb autó kevesebb, olcsóbb alkatrészből áll, s az étvágya is szerényebb. És a kilencvenes évek közepén gyártották talán a legtartósabb, legmegbízhatóbb kocsikat. Ezeknek a korrózióvédelme már igen jónak számított, a mechanikájuk kiforrott, sokat tesztelt, számítógépen tervezett, az elektronikáik, a segédberendezéseik az egyszerűségük miatt is kevésbé hibásodtak meg, s kárpitjaik, burkolataik is jól bírták a strapát.

Persze, az Opel, a Volkswagen, a Mercedes, a Volvo, a Saab akkoriban lefelé csúszott. A Peugeot, a Citroën, a Renault, a Fiat egyes típusai szintén eléggé mállékonynak bizonyultak hosszú távon, de azért onnan is jött egy-két strapabíró modell: Fiat Punto I, Citroën Saxo D, Peugeot 406, Renault Clio. A japánok viszont fennforgásuk legjobb kocsijait készítették, s megbízhatóság, tartósság tekintetében a korai Daewoo Lanosok, Nubirák s pláne a Hyundai kvázi teljes modellkínálata is ott volt a legjobbak között. A Ford szintén felszálló ágban volt, a Focus magaslata felé. Ne féljünk hát ezektől az autóktól, kellő karbantartással közülük nem egy könnyen elfut 300-400 ezer kilométert, néha sokkal többet is.

A hangsúly az egyszerűségen van: minél szerényebb, minél egyszerűbben motorizált a példány, annál jobb.

Sajnos a válság oly régen tart, hogy ezek a nemrég még 300 ezer forint körül mozgó, tizenéves autók ma már drágábbak, és kevés is van belőlük, mert felszippantotta őket a piac. Kereskedésből rizikós ilyet vásárolni, a legmegnyugtatóbb magánszemélytől venni, még jobb, ha az autó tulaját régóta ismerjük, mert a szomszédunk, nagynénénk, főnökünk. Ha ilyen kapcsolataink nincsenek, vállaljuk a külföldi behozatalt. Idén még a regisztrációs adó is kisebb az ennyi idős járművekre, ezért érdemes tenni egy négynapos kört, mondjuk, Németországban, csodás leletek várnak ránk. Pénzt is lehet spórolni így, de fontosabb, hogy karbantartott, nem visszapörgetett kilométer-órájú, nem totálkárosból visszakalapált autót veszünk.

Mert a használtautó-fenntartás legnagyobb veszélye – ahogy a szakzsargon mondja –, ha „belenyúlunk”. Egy teljes futóműgenerál, komoly motorhiba, a nehezen szerelhető fűtőradiátor cseréje az autó árával azonos összeget emészthet fel, ezért az ismert előéletű származás, a gondosan vezetett garanciafüzet, az olcsóbban szer-vizelhető mechanika kincset ér, ha kis pénzből akarunk autózni. Ergo: inkább vegyük meg a szomszéd 160 ezret futott, 1995-ös, klíma nélküli Opel Astráját, mint az átfényezett, „elveszett” szervizkönyves, 75 ezres futásúnak mondott, 1999-es, jégbe hűtött Golfot négy légzsákkal.

S ha már egy ilyen öreg szörny tulajdonosává váltunk, tartsuk is karban. Egy jól kiválasztott tizenöt éves autó nem roncs, nagy valószínűséggel még van benne 100-150 ezer kilométeres használat – ha vigyázunk rá. Az olajcseréket sose hanyagoljuk el, miként a karbantartási listában előírt egyéb teendőket se. Ha furcsa zajokat hallunk, szokatlan lámpa gyullad ki a műszerfalon, nem úgy indul, áll meg, vált, „szól” az autó, mint máskor, vigyük szervizbe. És ne márkaszervizbe, inkább tájékozódjunk a már régebb óta idős autót használó ismerősöknél: tudnak-e korrekt, általános javítót?

Még valami: sose hajszoljuk az idősödő technikát. A szeretettel bemelegített, a piros mezőig soha ki nem húzatott motor akkor is elfut sok tízezer kilométert, ha már jelentős benne a kopás. Ám durva használatban lehet, hogy csak százat. Új autó nélkül is van élet, és nem is olyan rossz.