A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.
Különleges növény jelent meg Magyarországon, a vizsgálatához pedig a lakosság segítségét kérik.
A Covid genetikai elemzései új perspektívákat nyitnak az oltottak járványhoz való viszonyában, és világosan mutatják, hogy a tudatos viselkedés valóban befolyásolhatja a járvány lefolyását.
2011. december 5., 13:15
Szó sincs visszavonulásról, továbbra is világbajnok akar lenni Erdei Zsolt - derült ki a magyar ökölvívó hétfői sajtótájékoztatóján, néhány nappal azután, hogy kézsérülése miatt kénytelen volt lemondani az amerikai Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést.
2011. december 5., 11:43
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a szocialista párt a szolgálati és a rokkantnyugdíjasokat érintő intézkedések miatt.
2011. december 5., 09:51
Az Országgyűlés mai ülésén határozhatja meg a legrászorultabb hiteladósok segítését célzó Nemzeti Eszközkezelő működési feltételeit, emellett dönthet például az új civiltörvényről, illetve a betegek orvosi együttműködésére is alapozó egészségügyi salátatörvényről.
2011. december 4., 22:29
Feldíszített Mikulásvillamos jár Budapesten egy hétig a 2A vonalán, a pesti rakparton a Boráros tér és a Jászai Mari tér között vasárnap délutántól.
2011. december 4., 21:55
A tüntetés szervezői egyebek mellett követelik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azonnali felmentését, egy hiteles pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló állandó válságtanács felállítását, valamint azt, hogy folyamatos tájékoztassák a nyilvánosságot a Nemzetközi Valutalappal folytatott tárgyalások részleteiről és eredményéről.
2011. december 4., 19:42
Tíz perccel a felszállás után visszafordult, és rendben leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren a Malév Tel-Avivba közlekedő vasárnap reggeli járata.
2011. december 4., 15:41
A jövő héten, egy hónap alatt már harmadik alkalommal, ismét ötnapos ülést tart a Ház. Az előző héten két alkalommal éjszakai pihenőt sem tartó parlament hétfőn dönthet egyebek mellett a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról, majd péntekig tizenhat korábban tárgyalni kezdett javaslat - köztük a jövő évi költségvetés - vitáját folytatja, illetve belekezdhet nyolc új kormányoldali előterjesztés megtárgyalásába is.
2011. december 4., 12:14
A Somogy megyei Somogysámsonban polgármestert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden polgármestert és képviselőket választanak vasárnap.
2011. december 4., 09:22
Újszilváson felavatták az első magyarországi naperőművet, s így egyik pillanatról a másikra 14 szeresére nőtt Magyarországon a napenergia felhasználása. Ám a megújuló energiák aránya jelenleg is csak 7 százalék, pedig az Európai Uniónak megígértük, hogy 2020-ig 14,6 százalékra emeljük az arányát. Glattfelder Béla (Fidesz), EU-képviselő, a Nemzeti Megújuló Platform valamint a Magyar Szolár Szövetség elnöke szerint ez nem lehetetlen, de óriási állami támogatásra volna szükség.
2011. december 4., 06:22
Vasárnap hajnalban eleinte többfelé, majd főként keleten, északkeleten alakulhat ki eső, zápor. Élénk lesz a szél, -1 és +7°C közé csökken a hőmérséklet.
2011. december 3., 21:17
Immár hét labdarúgó, játékvezető, illetve játékosügynök kezére került bilincs a Nemzeti Nyomozóiroda által kezdeményezett nyomozás során. Beszélnek magyar játékos által befolyásolt finn bajnokiról, Magyar Kupa-elődöntőről, NB I.-es találkozókról, elfújt utánpótlásválogatott-összecsapásokról. A lista nem teljes, és valószínűleg soha nem lesz az. A bűnösöknek is csupán töredéke kerül rács mögé – itthon és külföldön egyaránt. SZTANCSIK RICHÁRD írása.
2011. december 3., 19:12
Szülők és hozzátartozók tüntettek Lázár János fideszes frakcióvezető módosító indítványa ellen, amely eltörölné halmozottan fogyatékos gyermekeik heti 20 órás képzését. A demonstráción felszólaló Kulka János színművész, illetve Czeizel Barbara gyógypedagógus arra hívták fel a figyelmet: amennyiben megszűnik ennek a 600 gyereknek a képzése, az őket folyamatosan felügyelő szülők hamar kieshetnek a munka világából, gyarapítva a szociális juttatásból élők számát.
2011. december 3., 18:31
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint este, éjszaka borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, de északkeleten az éjszaka első felében még ónos eső eshet.
2011. december 3., 16:51
Életét vesztette egy személygépkocsi vezetője, aki járművével az árokba hajtott szombaton Nagypusztánál, a 61-es útról leágazó mellékúton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2011. december 3., 15:17
Több ezer tüntető tiltakozott a fővárosban a Munka törvénykönyvének módosítása, valamint a kormány oktatást, egészségügyet, munkavállalókat érintő döntései ellen. A szakszervezetek által szervezett demonstráció résztvevői aztán csatlakoztak az Egymillióan a magyar sajtószabadságért szervezet kormányellenes tüntetéséhez a Képviselői Irodánál. Az egyik irodája ablakán a tüntetés alatt az LMP képviselőcsoportjának tagjai egy molinót és egy bőröndöt függesztettek ki.
2011. december 3., 13:53
Rendvédelmi karral semlegesítené a renitens szakszervezeteket a kormány: a testület átvenné az egyenruhás érdekvédők szerepét. Az érintettek tiltakoznak, nyílt támadásként értékelik a javaslatot. Remélik, hogy a tagság „a lábával szavaz”, elutasítja az állami érdekvédelmet, még többen lépnek be az alulról szerveződő szakszervezetekbe.
PUNGOR ANDRÁS írása.