Megint ötnapos parlamenti ülés lesz

A jövő héten, egy hónap alatt már harmadik alkalommal, ismét ötnapos ülést tart a Ház. Az előző héten két alkalommal éjszakai pihenőt sem tartó parlament hétfőn dönthet egyebek mellett a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról, majd péntekig tizenhat korábban tárgyalni kezdett javaslat - köztük a jövő évi költségvetés - vitáját folytatja, illetve belekezdhet nyolc új kormányoldali előterjesztés megtárgyalásába is.

2011. december 4., 15:41

A hétfői határozathozatalok napirendjén szerepel a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása, hivatalos nevén "a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényjavaslat". A kormány az előterjesztéssel a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek helyzetén próbál segíteni. Az eszközkezelő egy módosító javaslat nyomán az eredetileg tervezettnél korábban, már a jövő év első napjától megkezdheti működését, egy másik változtatás értelmében pedig az eszközkezelőnek nem ajánlhat fel ingatlant megvételre az, akinek a nevén másik ingatlan is van, és nem teheti ezt majd meg az sem, aki haszonélvezeti jogot élvez.

A hét első ülésnapján döntés születhet még egyebek mellett az egészségügyi salátatörvényről, valamint az egyesülési jogról, a sporttörvényről és a szellemi tulajdonról szóló javaslatokról. A parlament a teljes előterjesztést még nem fogadhatja el, de a benyújtott módosító javaslatokról történő szavazással átírhatja például az új munka törvénykönyvéről és a szakképzésről szóló javaslatokat. Előbbi tervezeten mintegy hétszáz, utóbbin pedig több mint száz ponton módosítanának képviselők.

Az Országgyűlés kedden, a napirend előtti felszólalásokat követően újranyitja a 2012-es költségvetés részletes vitáját, amelynek időkerete alapján a kormányoldal és az ellenzék egyaránt 130-130 percben foglalhatja össze álláspontját. A frakciók az ezt követő részletes vitákban értékelhetik az önkormányzatokról, a nemzetiségek jogairól, a szabálysértésekről és Esztergom egyes intézményeinek állami átvételéről szóló előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokat.

Szerdán a felsőoktatásról, az egyes rendészeti tárgyú törvényekről és az országgyűlési képviselők választásáról tartanak részletes vitát, de terítékre kerül a befektetési alapkezelőkről és víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslat általános vitája is. A negyedik ülésnapon az országgyűlési képviselők javadalmazásáról, az államháztartásról és a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló javaslatot kezdhetik tárgyalni, míg pénteken a nemzeti vagyonról, a területfejlesztésről és a Magyar Nemzeti Bankról szóló előterjesztések általános vitája várható.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.