Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

A Hajdúnánás Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

2011. december 1., 14:07

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2011. szeptember 17-én 18 óra 35 perckor egy hajdúdorogi lakos az általa vezetett Lada Niva típusú személygépkocsival közlekedett Hajdúdorog, Nánási úton, a Fehértói út felől Hajdúnánás irányába. Haladása során elérve az Iskola utca útkereszteződését, úgy kanyarodott balra, hogy eközben nem adott elhaladási elsőbbséget a neki szemből közlekedő, egyenesen továbbhaladni szándékozó Suzuki típusú motorkerékpárnak, melynek következtében a Nánási úton összeütköztek.

A baleset során a motorkerékpár vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, a gépkocsivezető pedig 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeinek tisztázása végett a rendőrség kéri a baleset szemtanúit, illetőleg aki a baleset körülményeivel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hogy jelentkezzenek a Hajdúnánási Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen (Hajdúnánási Rendőrkapitányság, Bocskai u. 26–28. szám, hivatali helyiségében) vagy telefonon az 06-52-570-050-es számon, vagy bármely rendőri szervnél a 107-es illetve 112-es segélyhívók valamelyikén.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.